Evangélikus egyházunk mindig nagy gondot fordított a gyermeknevelésre. A templomok mellett iskolák épültek, s a lelkészek mellett tanítók munkálkodtak a gyülekezet építésében. Sőt a legtöbb gyülekezetben előbb épültek iskolák, mint templomok, s előbb találunk tanítókat, mint lelkészeket. Ez természetes is, mert a kezdő gyülekezetek ritkán rendelkeztek olyan anyagi feltételekkel, hogy mindjárt lelkészt is el tudtak volna tartani, míg a tanító az iskolai tanítás mellett a lelki igényeiket is ki tudta úgy-ahogy elégíteni. Gyülekezetünk is mindjárt a reformátusoktól való különválás után tanítót hozatott, aki ha nem is sokkal, de minden bizonnyal előbb megérkezett a gyülekezetbe, mint annak első lelkésze. A tanítókat régen mestereknek és rektoroknak nevezték. Tudnunk kell azonban, hogy képzettségük közel sem volt olyan, mint a mostani tanítóké. Ha valaki pár középiskolát elvégzett, szépen tudott írni, jól tudott számolni, már tanító lehetett. Előfordult, hogy egy-egy kiszolgált katona, vagy értelmesebb mesterember egyszerűen beállt tanítónak. Ebből következik, hogy nem állottak mindig hivatásuk magaslatán és magaviseletük ellen is oly sok kifogás merült. Viszont az iskolázott tanítók egy-egy vizsga letétele után könnyen lelkészek is lehettek. Innen érthető meg, hogy a legtöbb lelkész, mint tanító kezdette meg pályáját,és igen sok tanító később, mint lelkész folytatta szolgálatát. A tanítók életkörülményeit általában sokkal nehezebb volt kideríteni, mint a lelkészekét, mert csak itt-ott elvétve található egy-egy feljegyzés róluk. Éppen ezért némelyiknél meg kell elégednünk egy-két feljegyzett adattal.

Tanitómesterek Névsora;
 

Fekete István

A gyülekezet első tanítója Fekete Pál volt. Életéről nem sokat tudunk. Horváth Sámuel feljegyzése szerint Molitorisz András tisztelendő atya mellett Fekete Pál volt a mester, és utána még sok esztendeig. Csak azt tudjuk róla, hogy mindjárt a különválás után Győrből hozta a gyülekezet, és innét 1714-ben Antalfára vitetett, ahol jó vénségben meg is holt.

 

Somorjai Tamás

Fekete Pál helyébe 1714-ben Somorjai Tamás hozattatott oskolamesternek. Született 1689-ben. Palotára Kispéczről hozták T. Károlyi István senior kommendálásából, akinél mint preceptor működött. Palotán sok esztendeig szolgált, még Györgyi Ferenc lelkész alatt is Somorjai Tamás tanította nagy haszonnal az oskolát. Innen minden valószínűség szerint Bezibe került, ahol licenciátus oskolamester lett. Az esperesi vizitátorok előtt Beziben is dicsértetik. Itt őalatta tanulta Nagy István a későbbi superintendens az abc-t 1735 körül. Beziben mintegy 20 esztendeig szolgált, utoljára pedig szeme világában megfogyatkozván, letette hivatalát. Hrabovszky György feljegyzése szerint 1751-ben Beziből kitiltatván (bizonyára a katolikusok részéről), Felpéczre vette lakását, hol csendes magányosságban élt haláláig. Meghalt 1777. szept. 28-án 88 éves korában, Hrabovszky Sámuel prédikált felette.

 

Tóth Mihály

Somorjai Tamás eltávozása után a győri oskolából hozattatott ide egy Tóth Mihály nevezetű ifjú deák, ki is egynéhány ideig nagy haszonnal tanította az oskolát. Főtisztelendő superintendens úr mindazáltal csakhamar meghatározta az ő oskolatanításának idejét a bezieknek kérésekre. Mert a beziek prédikátor nélkül szűkölködvén eljöttek, hogy majdan őt Palotáról elvivén, prédikátori szent tisztre felszenteltetik az ő ekklésiájukba. De nem tudni mi okból, megváltozott főtiszt. superintendens úr szándéka. Mert az említett Tóth Mihály uramat ugyan ordinálta 1731. aug. 17-én, mindazáltal nem a bezieknek, hanem a bakonytamásiaknak számokra, ahol is egynéhány esztendeig szolgált, ahonnét a palotaiak tisztelendő Urszini úrnak változása után, úgy min már rész szerint ismerőset ismét visszahozták. Így tehát palotai lelkész lett, ezért életének további részét a lelkészek sorában találjuk. Hogy Tóth Mihály kb. 1728-ban került Palotára mesternek, onnét következtetem, hogy 1748-ban Beziben még Somorjai Tamás volt a Ludi Magister (oskolamester), (199) kitől fentebb azt olvastuk, hogy Beziben mintegy 20 esztendeig szolgált, vagyis 1728-ban kerülhetett oda. Viszony ennek a megállapításnak Tóth Mihály életkora nem felel meg egészen. Amint a lelkészek sorában ismertetett élettörténetéből láttuk, meghalt 1769-ben 70 éves korában. E szerint 1728-ban, amikor Palotára került, már 29 évesnek kellett volna lennie. De mivel a győri oskolából hozattatott, mint ifjú deák, nem valószínű, hogy 20 évesnél idősebb lehetett. A kérdés megoldása tehát ott van, vagy előbb került pár évvel Palotára, mint fentebb következtettük, hiszen ez a megjegyzés, hogy Somorjai Tamás ?mintegy? 20 esztendeig szolgált Beziben, nem pontos időmeghatározás, lehet belőle könnyen 23-24 esztendő is, vagy az is lehet, hogy Tóth Mihály amikor meghalt, még nem volt pontosan 70 esztendős. Az emberek korára vonatkozólag, amint már eddig is többször láthattuk, a régiek megállapításai nem elég megbízhatók, mert az embert olyan idősnek mondották, mint amilyen idősnek látszott.


Paksi Mihály

Az oskolai gyermekek tanításában Tóth Mihály urat egy Paksi nevezetű deák követte, ki is sok ideig itten lakozott. Még Balog Ádám lelkész alatt is Paksi Mihály mester tanította az oskolát egészen 1747. esztendeig. Hogy Paksi Mihály honnan került Palotára, nem tudjuk, de valószínű, hogy már másutt is szolgált valahol, mert 1745-ben egy Julinka nevű leánya már férjhez ment Palotán. Innen minden bizonnyal Vésére került, mert 1750-ben ott találunk egy Paksi (Paxi) nevű ludimagistert. Jó tanító lehetett, mert az esperesi iskolavizsgálók mindenütt dicsérettel emlékeznek meg róla. 1737-ben, mint palotai oskolamestert meglátogatta Tóth János senior, mikor is azt tapasztalta, hogy a hallgatóknak megelégedésére szolgál. 1755-ben Vésén látogatták meg Miskei és Szakonyi seniorok, kik előtt dicsértetett és marasztaltatott. Felesége Török Zsuzsanna volt, öt gyermekük született Palotán, kik közül három meg is halt. Jutka szül. 1736. szept. 4-én és meghalt 1737. szept. 27-én. Ismét Jutka szül. 1738. aug. 7-én és megh. 1739. júl. 21-én. János szül. 1740. dec. 29-én és István 1743. szept. 10-én, ki szintén meghalt 12 napos korában. Végül Éva szül. 1744. szept. 19-én.

 

Kövesi Pál

Paksi Mihály helyébe egy Kövesi Pál nevű deák hozattatott Győrből. Született 1724-ben, de hogy hol, nem tudjuk. Palotán a seniori kiküldöttek által dicsértetett. 1748. febr. 22-én tartott vizitáció szerint kiváló szorgalommal ékesíti az iskolát. Innen 1752-ben Antalfára vitetett prédikáló mesternek. A szomszédságban azonban megszerették a mencshelyiek, kik lelki atyjuknak kérték ki, s 1755-ben oda fel is szenteltetett, hol a községnek megelégedésére szolgált. 1771-ben Nagyalásonyba került, majd 1783-ban N.Magasiba vitetett első prédikátornak. Innét koros napjaiban nyugodalmasabb helyre kívánkozott, ezért 1787-ben lement Dabronyba. 1791 végén sokféle erőtlensége miatt lemondott dabronyi egyházi szolgálatjáról. Ekkor panaszt is tett az esperesnek, hogy megcsalatott a dabronyiak által, minthogy nemcsak szalmájának felét, de a szénát is egészben ott fogták utódjának. A dabronyiak azzal magyarázták, hogy náluk ez a gyakorlat, de az esperes mégis fennhagyta Kövesi jussát, mert nem lehet, hogy egy gyülekezet maga tegyen törvényt az egyházi előljárók híre és akaratja nélkül. Majd 1792-ben Vönöckre vitetett, ahol csak mintegy három fertály esztendeig szolgálhatott, mert nagy öregségét és látásának megfogyatkozását tapasztalván, szent tisztéről önként lemondott, s N.Szalókra költözött, hol házat vett, s abba nyugalomba vonult. Itt is halt meg 1798-ban. Felesége Nagy Katalin volt, kivel Palotán kötött házasságot 1751. febr. 22-én, ki valószínű Kis Zsigmond lelkész rokona vagy nevelt leánya lehetett, mert ezt írta be a házassági anyakönyvbe: kedves leányom helyett való leányommal? hiteztettem össze. Gyermekük itt még nem született. E példás őrálló 600 forintot hagyott a soproni oskolákra olya véggel, hogy annak interesse (kamatja) valamely Sopronban tanuló, Veszprém megyéből vagy Kemenesaljáról való legközelebbi vér atyafiának javára fordítassék.

 

Fábri István

A palotai oskolának igazgatójává Kövesi után Fábri István nevezetű deák tétetett, ki is 1752-ben jött ide, hol az oskolát dicséretesen tanította több esztendeig. Életéről elég keveset tudunk. Az tudjuk róla, hogy 1758-ban Tiszántúl Orosházára hivattatott, ahol sok ideig nem volt, mert ismét erre a félre jött, 1761-ben már Antalfán volt oskolamester, hol a vizitáció alkalmával dicsértetett Miskei és Szakonyi seniorok előtt. Innen Bödögére, majd Nagyvásonyba került Felesége Németh Molnár Erzsébet volt, kivel 1755. febr. 10-én Csernyén kötött házasságot. Palotán két gyermekük született, Zsuzsanna 1756. márc. 24-én és Éva 1758. ápr. 7-én. Özvegyét 1791-ben Antal János szöllősi prédikátor vette nőül.

 

Bertók György

Tisztelendő Nagy István úr idejében igen változtak az oskolamesterek, úgyhogy rövid idő alatt három vagy négy mester is megfordult a palotai ekklésiában. Fábri István helyébe egy Bertók György nevű mester hozattatott 1759-ben. Bertók György született Domokosfalván Vas-megyében 1729-ben. Tanult Vésén, Győrött és Sopronban. Majd rektori hivatalt viselt Dömölkön három és fél esztendeig. Innen Palotára került, ahol csak négy hónapig szolgált, mert 1759. aug. 15-én felszenteltetett Ajkára Szalai Mihály prédikátor helyébe. A hallgatóság eleinte meg volt vele elégedve, 1763 elején azt a jót tette, hogy Pintér János és Bolla István öregeknek vallástétele után feljegyezte az ajkai prédikátoroknak idő szerint való változásait. 1765-ben azonban némely feltűnő kihágások miatt a szent tisztségétől felfüggesztették. Ekkor Nagyalásonyba tétetett, onnét 1771-ben Szentlászlóra került, de itt is csak két esztendőt töltött. Ezután már csak ideig való hivatalokat viselt, többek között 1774-ben Gergelyben, Malomsokon, majd 1778-ban Szenitzei Bárány Pál lelkész távozása után egy-két hónapig Palotán, ahol a superintendens rendeléséből Horváth Sámuelt, a gyülekezet új lelkipásztorát is ő iktatta be hivatalába. 1783-ban Nemeskéren is szolgált, mint helyettes lelkész rövidebb ideig. E nyugtalan vérű és hányatott életű lelkészről Klutsovszky nemeskéri rektor ezt jegyezte fel: Kevésbé kellemes ember, a felesége is büszke.

 

Hrabovszky György

Ezután ugyanazon esztendőben egy ifjú deákocska Hrabovszky György a pozsonyi oskolából hozattatott, de csak négy vagy öt hónapig volt maradása. Hogy hova került innen és mi lett vele később, semmit nem tudunk róla. Félreértés elkerülése végett meg kell jegyeznem, hogy ez nem azonos a későbbi Hrabovszky György lelkésszel, mert az csak 1762-ben született. Lehetséges, hogy talán Hrabovszky Jakab tabi lelkész fia volt.

 

Seratoris József

Mindjárt Hrabovszky György után 1760. esztendőben hozatatott ide főtiszt. Balog Ádám uramnak kommendálásából a soproni oskolában tanuló ifjú, Seratoris József. Neve magyarul lakatost jelent. Ez már sokkal állandósabb volt, mert közel 18 esztendőt töltött Palotán. Született Nemeskéren 1737. ápr. 19-én, hol atyja Seratori (Lakatos) János tanító volt, később azonban mencshelyi lelkész lett. Anyját Nagy Krisztinának hívták, ki nemeskéri leány volt. Seratori József a rákövetkező évben, hogy Palotára került, vagyis 1761. ápr. 21-én házasságot kötött Asszel Erzsébettel, a grófi család szakácsnéjával, ki 33 éves korában, 1770. jan. 10-én gyermekszülésben meghalt. 1770. ápr. 29-én már másodszor is megnősült, feleségül vette Palotán Kárász Anna özvegyet. A két asszonytól 7 gyermek született, még pedig János 1762. júl.10-én, ki meghalt egy éves korában 1763. júl. 13-án. Katalin született 1764. nov. 15-én, ismét János 1767. okt. 20-án, Zsuzsanna 1770. jan. 4-én, ki azonban anyja után három hetes korában meghalt. József egyik fia, de hogy melyik, nincs megnevezve, mivel azonban István nevűvel később is találkozunk, valószínű, hogy József halhatott meg. Végül 1777. ápr. 22-én Erzsébet nevű leányuk született. Hosszú palotai szolgálatának vége felé sok panasz merült fel ellene, ami végül is állásának elvesztését vonta maga után. 1778. márc. elején a gyülekezet bepanaszolta Perlaky Gábor superintendensnek is, ki márc. 18-án kelt levelében ezt írta a palotai gyülekezetnek. Mindeddig nemhogy panasz lett volna, hanem nagy dicséretekkel és még másokat is megelőző jóságokkal emlegették palotai uraimék eddig való régi szolgájokat, Seratoris mester uramat, sőt egyedül azért, amit T. Bárány uram felette röviden írt levelében említ, hogy elnehezedik, nem lehet nyavalyást megzavarni. Mert ha jól indult ifjút, németül tudó, jó deák és született magyart, s kétségkívül a mostani szájok íze szerint orgonálhatósággal, a leendő új templomot megvidámító ifjút viszünk melléje, igen kevés idő múlva a Seratorisnak vesznie kell. Ha feleséges, jó tanítómestert adunk oda, egymást kimarják. Nem úgy édes uraim, hanem ha a kegyelmetek mester ugyancsak rossz tanító, megrestült, s a tanítást megunta, ha olyan dolgokra vetemedett, melyek hozzá nem illendők, az ekklésiabeli embereket megcsúfolja és őket bolondoknak tartja, mint a mostani gyűlésben, vendégségekbe jár, a szőlőhegyben való mulatságokat követi, a sokszori megintéseknek nem enged, tehát ezen hat punktum T. Mezibrodszky és tekintetes archivárius uraknak, kiket nagy becsülettel tisztelek és alázatos kéréssel szólítok, jelenlétében megvizsgáltassék, és amilyennek mester úr találtatik, hozzám megíratassék, s maga őkegyelme ezen írásomra is az aktákkal feljöjjön. Pt is meghallgatni tartozom, s ha valóban ilyen, menjen dolgára. A kővágóörsi Sebestyén, kinél most híresebb, jó tanítómester nincs, s németül is tud, orgonálni is kész, kétségkívül, amint a változásra való szándékát megírta, által mégyen. De a Seratorist, még egyszer mondom, a mi kánonaink (egyházi törvényeink) szerint maga oltalmazásában meg kell hallgatnom. Azt meg se gondolja kegyelmetek, hogy valami jóravaló deák 5 garas kántorpénzért egy-egy gyermektől fizetvén, odamenjen. Csodálom, hogy a templom építésének dolgát úgy eldugja kegyelmetek előttem. Nem tud-e kegyelmetek oly törvényt, hogy még csak egy oltárra való keszkenőt is a mi kánonaink szerint a superintendensnek lajstromba beadni az ekklésia tartozik, hát ilyen nagy dolgok mindennél, csak a superintendensnél nem, nyilván vannak. Csakhogy kegyelmetek igen bölcsek, s nálunk nélkül ellehetnek. Azonban én mindenekről a számadást bevárom. Ezzel az Úr Istentől megvilágosíttatott elmét mindenekben kívánván, maradok a palotai evang. Gyülekezetnek Isten előtt esedező szolgája. A püspök által említett bizottság T Mezibrodszky ösküi prédikátor elnökletével márc. 22-én összeült, hogy a mester ügyét kivizsgálják, mely alkalommal a következő jegyzőkönyvet vették fel: (206) Főtisztelendő superintendens uram parancsolatjából az oskolamesterünk, Seratoris József dolgában együttlévén a parochiális háznál T. Mezibrodszky, T. Bárány Pál és a mi uraságunk két tisztjei, nem különben az ekklésiánk főbb előljárói jelenlétében, a sok pro és kontra vetekedések után következő egyességre léptünk a fent nevezett mesterre nézve: 1. Mivel a közönséges hallgatóságnak legfőbb panasza a mester uram ellen abban állott, hogy az oskola körül restül és szorgalmatlanul forgolódik, őkegyelme pedig erre úgy felelt, hogy a hallgatóság sem küldi fel oly móddal és oly szíves szorgalmatossággal, mint kellene, az ő gyermekeiket, s azoktól, akiket tanít, maga jutalmát bé nem veheti. Erre resolváltatott (meghatároztatott) közönségesen a kántorpénzen kívül 12 forint, úgyhogy ezután egész készpénzbeli fizetése fog állani 30 forintból. Pkegyelme, a mester úr pedig mindnyájunk jelenlétében arra obligálta (kötelezte) magát, hogy nemcsak szorgalmatosabban fogja ezután folytatni maga hivatalát, hanem a tisztelendő prédikátor urunk által kiadott rend szerint fogja a maga leckéjét naponként oskolájában folytatni és ugyan olyformán, hogyha az oskolatartásnak órája alatt tapasztaltatnék máshol szanaszét és hivatalján kívül járkálni, vagy az oskolával úgy, mint eddig gondolni, minden további törvénykedés nélkül a szolgálatból eltiltatik és más oskolamestert hoznak a helyébe. 2. Mivel a hallgatóság abban is megütközött, hogy mester uram minden vendégségen a maga hivatalának elmúlatásával meg szokott fordulni, egyetemben a szőlőhegyekbe majdnem minden napokon kimenni, ottan borozni, s azáltal a jövő napnak munkáira magát alkalmatlanná tenni, oly emberekkel is, akiktől az ekklésia által eltiltatott, társalkodni, amidőn a kurátorok által intetik, azokkal szembe szállani, vagyis csúf forma feleletekkel azokat magától eligazítani, belőlük csúfot űzni, és más ily forma patronusság becstelenségére célzó beszédekkel mindnyájokat traktálni. Ezekben, minthogy némelyek balmagyarázatból származtak, mester uram is arról reverzál (nyilatkozik), hogyha ezután mindez ilyenekben excessivusunk (kihágásunk) tapasztaltatnék, akkor is minden további kegyelem nélkül a szolgálatból kimaradjon. Amely két fent írt punktumokban, amint megegyeztünk őkegyelmével, úgy annak erősebb voltáért nevünk aláírásával az egész dolgot erősítjük azt megjegyezvén, hogy amidőn valamiben ezen reverzális ellen őkegyelme mester úr tenne, akkor sem napja, sem órája nem lesz a maga tőlünk való elköltözködésének. Seratoris József m.p. ludimagister, előttem Mezibrodszky Theophil ösküi prédikátor, Bajza Pál számtartó, Kozma János gazdatiszt, Bárány Pál palotai prédikátor és több előljáró jelenlétében. Az ügyében felvett jegyzőkönyvre Perlaky Gábor superintendens 1778. márc. 31-én ezt írta: Ha Seratoris uram a maga reverzálisát és itt énáltalam elejbe adattatott megintéseket olyformán meg fogja tartani, hogy senki ellen, sem éneklésében, sem más gyanús suttogásában bosszút nem tsz, hanem eddigvaló hibáit megesméri, oskolát még nyáron is tart, s az abc-től fogva a deákságig úgy tanít, mint itt elejbe adattatott, mégis afféle kijárásoktól, s oskola és isteni szolgálat alatt való mulasztásoktól megtartóztatja magát, amint itt mindnyájunk előtt fogadást tett, tehát ám maradjon Palotán, míg látván jó próbáit más ekklésiába vihetem. Mert állhatos maradása már Palotán nem lehet. De ha fogadásit megszegi, az ekklésia T. Mezibrodszky úr bizonyítása mellett csak egy postán küldött levéllel panaszt tesz iránta, tehát nem kell többet fáradni, hanem itt a szentenciája. Viselje magának gondját, s adja helyét, kenyerét olyannak, aki megérdemli. (207) Seratoris azonban csak nem változott meg. Amint az alábbiakból kitűnik, egy alkalommal, valószínű mikor a távollévő lelkészt helyettesítette, még a prédikáló székből is kikelt egyik egyháztag ellen. Ezért 1778. szept. 13-án Perlaky superintendens ezt írta a palotai gyülekezetnek: (208) Minthogy a tési háborúság változást mostanában be nem vehet, más üres helyem vagy csereképpen való módom pedig nincsen, hogy Seratoris uramat tisztességesen Palotáról elvihetném, tehát arra fakadtam, hogy említett mester uram Hálmán uramat, akit bizony szemtelenül megbántott, az ekklésia előljárói előtt a parochiális házban megkövesse, és T. Bárány uramtól a kemény megfeddést, írásból való olvasással, hogy én utóbb láthassam, felvegye. Mert aki feddést nem szenved, arról soha semmi jó reménység nem lehet. E mellett a jövő Szent Mihály napon egy jeles pozsonyi deák, Druglányi nevű, akadémiákra igyekező, fog Seratoris uram mellé menni, ki az oskolát tanítja és a templomban a reászorult szolgálatokat a prédikáló székről véghez vigye, mindenekben afféle fizetést, mely Palotán az oskolatanítónak adatik, vegye, és a táplálását is Seratoris uramnál találhassa. Ezen rendelés, ha Seratoris uramnak nem tetszik, azzal győzze magát, hogy mihelyt máshova tehetem, mindjárt megcselekszem. Ha úgy sem tetszik, ám viselje magának gondját. Miért piszkálja a sebet újabb-újabb felvakarással? Hagyta volna Hálmánt magának, és ne fertőztette volna meg pajkossággal a prédikáló széket, ahova többé fel ne eresztessék. Perlaky superintendens nagy jóindulattal kezelte Seratoris sorsát, nem tette ki azonnal állásából, hanem igyekezett jobb belátásra bírni, s amikor látta, hogy Palotán már nem lesz maradása, más ekklésiában igyekezett neki helyet biztosítani. Viszont megkövetelte, hogy rendelkezéseit mindenben véghez vigyék, így Seratoris sem tehetett ellene, hogy Druglányit ki nem küldje melléje. Ebből a szempontból figyelemre méltó az 1778. szept. 21-én a palotai gyülekezethez intézett levele is: (209) Seratoris uram nem reménylett megkeményedését, ha az előbbeni levelem értelme szerint a prédikáló széknek megrútításáért megkövetéssel, és írásba teendő prédikátori jó megfedés felvételével kész lészen, még most sem tekintem. Mert a megzavarodott elmének nem tiszta gondolkodásai előttem tudva vannak. Valóban gyakran a felháborodott egyházi szolgák eredőt fújnak, utóbb minden megbánással jönnek, s előbbeni kenyerükért vagy ha felényi lenne is, könyörögni szoktak. Lássa hát őkegyelme, mit cselekszik. Jobb volna mesteri fél állapotban megmaradni, és onnan megint egész kenyérre, mihelyt mesteri üresedés lenne, általtétetni, mert a kitétetett szolgát, ha valahová kandidálni kell, majd említeni sem merészeljük. Közölje ezen szavaimat a legjobb hűségű, s őnékie mindenkor javát kívánó embereivel, s ne hirtelenkedjék. Az Isten ekklésiái könnyen el lehetnek őkegyelme nélkül, de őkegyelme még utóbb el nem lehet azok nélkül. Már akár enged, akár nem enged ezeknek, Druglányit leküldöm, aki hihető, hogy egész mesteri állapotra örömestebb reá áll, mint félre, s ne is fáradjanak többször ide iránta palotai uraimék. Ma megy fel Pozsonyba az alkalmatosság, amint Hálmán uram hallotta. De talán már útban is vagyon, rövid nap ott fog lenni. Fundamentumos leveléből nemzetes számtartó uramnak értem, hogy a számadásnak, mely az ekklésiát illeti, nem kicsiny nehézségei kezdenek lenni. Kérem titulált uramat, Bajza Pál uramat maga nagy lelkiismeret szerint vegyen mindenektől számot, s a diffikultásokat (nehézségeket) kitegye. Ennek utána pedig minden bevétel és kiadás a kurátor és más két érdemes előljárók keze által menjen, minden héten egy bizonyos bekötött könyvbe minden beírattassék, hogy elő lehessen állani véle. A mostani ilyes nehézségek, kivált bizonyos 100 forintnak kölcsönvett eligazítások iránt tudósítást várok. Tisztelendő uram a megkívánt megfeddést tovább is kérem, írásba tegye, s mivel a katedrája beszemeteltetett, azzal tisztítsa, hogy Seratoris uramnak, ha fülével nem akarja meghallgatni, olvasására általküldje, s a párját (másolatát) én hozzám okvetlen felbocsássa. Úgy látszik, Seratoris végkép megmakacsolta magát, s ezért a gyülekezet még abban a hónapban elbocsátotta. Ekkor bosszúból feljelentette a gyülekezetet Hajas István plébánosnak, hogy a gyülekezetnek a templomépítésre kimutatott 1701 forintnyi pénze csak kölcsönzött pénz, nem pedig tényleges birtok, minél fogva a gyülekezet nemcsak a nemes vármegyét, hanem őfelségét is megcsalta. Hajas István e feljelentés értelmében azonnal tudósította a megyét, mely a dolgok megvizsgálására Perczel főszolgabírót nyomban kiküldötte. Ez maga mellé vévén a plébánost, megjelent az evangélikus lelkészlakban, s a pénztár azonnali felnyitását követelte. Bárány Pál lelkész azonban azt a királyi parancsot kérte tőle, mely ezt a vizsgálatot elrendelte. S midőn ezt Perczel előmutatni nem tudta, a plébánossal együtt szégyenkezve volt kénytelen eltávozni. (210) Seratoris mester tehát nem valami szép emléket hagyott maga után a gyülekezetben. Hivatalának elvesztése után magános életre adta magát, míglen 1779-ben a szokoli ekklésia meghívta mesterének, ahol nemsokára vagy még abban az évben, vagy a következőben meg is halt, mert felesége 1780-ban már mint özvegy szerepel anyakönyvünkben a keresztszülők között. Özvegye ezután még sokáig élt, Palotán halt meg 1819. ápr. 28-án 80 éves korában.

 

Druglányi Pál

Seratoris József helyébe 1778. szept. vége felé főtisztelendő superintendens uramtól Palotára küldetett a posonyi oskolában tanuló Druglányi Pál nevezetű ifjúlegyén, aki is 1781-ben bakonytamási szent ekklésia kérésére felszenteltetett prédikátornak. Született Ajkán Veszprém megyében 1758. jan. 25-én. Tanult N.Dömölkön és Pozsonyban, innét került Palotára rektornak 1778-ban, ahol harmadfél esztendőt töltvén. 1781. febr. 21-én azonban Tamásiba szenteltetett prédikátornak, hol tizenhét esztendőt töltött. (211) Felszentelése előtt Perlaky Gábor superintendens a következő levelet intézte a palotai gyülekezethez: A palotai evang. érdemes gyülekezetnek az Úr Istentől minden lelki és testi áldást és békességet! Tudja az Úr Isten, hogy elkerülhetetlen kénytelenségből kelletik palotai uraimékhoz ezen kedvetlen levelemet küldenem, hogy t.i. Druglányi uramat a tamási prédikátorságra eleresszék, és helyébe egy igen dicséretes személyt, kit majd alább megnevezek, bévegyenek. Egy fertály esztendeje, mióta Pozsonyban, Sopronban, Malomsokon, Téten, Kertán minden szíves próbákat tettünk, de a temérdek írások, költségek, fáradságok mellett még sem találhattunk prédikátort a tamásiakhoz. Oly igen elfogytak a tanuló ifjaink, s akik vannak is vagy rezes, vagy ezüst kardot viselni szándékoznak. Úgyis fél esztendő múlva akadémiára való útra kellett volna a dominus Druglányinak menni. Meg az is nem kicsiny, hogy a palotai ekklésiának nagy becsülete, midőn oly mestert nevelt, aki készen prédikátorságra mehet. Mire nézve ne gondolják palotai uraimék, hogy mostanában elfáradott, az építésben ellankadott elméjüket, erszényüket, lábaikat meg nem tudnám gondolni, hanem azt tartsák jó uraimék, hogyha más módom volna benne, sem kegyelmeteket nem terhelném, sem magam szavait el nem rontanám, melyekkel a dominus Druglányit mindenkor az akadémiára készítettem. Eleget könnyezett előttem e nem reménylett dolgon, de azt mondottam néki, most az Úr Isten hív, ha nem mégy, úgyis megöl, vagy Palotán vagy idegen földön. Bocsássák hát el édes uraim békességben és számot vetvén vele, mind magok ekklésiabéli fizetésekre nézve megelégítsék, mind megelégítessék azokkal, akik néki tartoznak. A palotai oskolára, kántorságra, orgonára rendeltem nemes Sebestyén András uramat, aki Kővágóörsön jó oskolát tartott, úgyhogy mindeddig mindenfelől oda hordották a gyermeket. Éneklése, poézisa, élete magának és feleségének becsületes, hanem holmi ízetlenségek miatt változást kíván. Én ezt az igen jó, s magyar embert azért rendelem örömmel Palotára, hogy közelebb érhessék a Balaton mellett levő, s bizonnyal utána tóduló ifjak. Mert száz mester között sem találtatik oly tanításra született ember, mint ez. Ne légyen hát terhükre az uraknak, értem tekintetes archivárius, Bajza Pál és Kozma uramat, s előljáró uraimékat, nevezet szerint T. Horváth uramat, akiket mindnyájukat tisztelettel köszöntök, ezen atyai rendelésemet a palotai város dicsőségeiért, s elhíresedéséért megcselekedni, és ezen levelem két korlátban rekesztett darabját leírni, vagy az egész levelet elküldeni, melyet említett Sebestyén uram látván, okvetlen minden megmásítás nélkül úgy vegye, s fogadja, hogy a hiteléből és méltóságából ki ne vetkezzék, mert úgy jár, mint Rómában egy Papyrus nevű ifjú, aki néha-néha készakarva elesett, s odamenvén a jó emberek segítségére, nevetséget tett, végre valóban elesvén kitörte a lábát, eleget kiáltozott, de senki sem ment segítségére. Sebestyén uram valahányt veszi a kegyelmetek hivatalját, mindjárt által fog menni Palotára, s úgy végez, hogy Gergely napra már folyjon hivatalja az új állapotban. Druglányi uram febr. 21-én fog itt N.Dömölkön ordináltatni. Tisztelendő Horváth uram illik, hogy felkísérje, szépen hazamehetvén az ösküi alkalmatossággal, mely iránt Druglányi uram világosítást fog tenni. A tekintetes urakat is becsületes szívvel invitálom, úgy palotai előljáró uraimékat. Többnyire a nagy Istennek kegyelmes atyai jó voltába ajánlom palotai uraimékat, s az úrnak, számtartó Bajza uramnak egy gyászos áriát küldvén, hogy a Graduálban existáló éneknótákból kitalálja, melyik vers melyik nótán megy, s a nótákat archiváriusné asszonyomnak tanítva megmutassa, Kozma urammal leírassa, s mikor a nagyságos grófnak olyas jó kedve lenne, mint magyar fitól küldetett magyar szíves kesergést bemutassa. Tekintetes archiváriusné, Tomka Ferencné asszonyom szerencsés szülésén örvendek, Isten tartsa. Maradok a palotai gyülekezetnek Isten előtt esedező szolgája, Perlaky Gábor superintendens. Irám N. Dömölkön 1781. febr. 6-án. (212) Druglányi Pál úgy látszik, nagyon megállta a helyét. 1789. nov. 21-én tartott esperesi egyházlátogatás alkalmával Tamásiban ezt jegyezték fel róla: ?Tisztelendő Druglányi Pál 32 esztendősnek mondja magát, palotai oskolamesteri hivatalból jött ide a tamási ekklésiába. Jó készületű, alkalmatos evangélikus prédikátor ez a tiszteletes férfiú, mert hasznos válogatott könyvei vannak, és gyönyörködik azoknak olvasásában, gyakorolja a mindennapi szent olvasásokat és a vasárnapi katekizációkat. Valamint az oskolát, úgy a betegeket is örömest látogatja.? 1795. okt. 31-én pedig ezt jegyezték fel: minden hűséggel és nagy békességes tűréssel viseli magát itten. (213) Palotán még nőtlen volt, később azonban megnősült, s annyit tudunk, hogy volt egy hasonló nevű fia, ki a sárvári gyülekezet prédikátora lett. Druglányi Pál 1798-ig szolgált Tamásiban, amikor is Horváth Sámuel volt palotai lelkész került a helyébe Geresdről 1798 tavasszal. Druglányi innét Vönöcskre került T. Bognár István helyébe.

 

Sebestyén Kováts András

Perlaky Gábor superintendens, amint fentebb láttuk, már Seratoris mester helyébe Sebestyén Kováts Andrást szánta Palotára. Akkor azonban mégis Druglányi került ide, de utána Sebestyén hozattatott a palotai ekklésiába. Sebestyén K. András a Veszprém-megyei Takácsiban született nemesi családból és Sopronban tanult. Élete körülményeit Tompos Balázs feljegyzéséből ismerjük, ki egyik esperesi egyházlátogatása alkalmával ezt írta róla: ?Ez a tiszteletes férfiú oskolázásra születtetvén, sok haszonnal szolgált volt a feljebb való esztendőkben, t.i. az1771-ik esztendőtől fogva Kapolcson az ipa tiszteletes Vajda úr alatt, azután Kővágóörsön, onnét nagy természetessége miatt Palotára menvén, itt is dicséretesen megindította az oskolát, de hogy háborúsága támadván, itt is nem tudta a maga indulatait zabolázni, itt egészen lemondott az oskola tanításbéli hivataljáról. És világi külső kereskedő rendbe állott, borral kezdett kereskedni, Takácsiban lévén egy kis jószágocskája, oda vette lakását, kereskedvén, gazdálkodván, bort kocsmárosok módjára árulgatott. Én Isten után ajánlottam és szerzettem őtet alásonyi előljáróknak azon alkalmatossággal, hogy T. Kövesi Pál uram Alásonyból Magasiba hivattatván, Gergeliben tartott volt iránt konkurzus (pályázat) a magasi és alásonyi előljáróknak ide gyülekezésekben superintendens főtisztelendő Perlaky Gábor úr eleibe. Ekkor kérdeztettem én az alásonyiaktól: kit javasolnék nékik? És dicsértem Takácsiban tartózkodó Sebestyén András uramat. Így lett alásonyi prédikátor!? (214) Palotára 1781. márciusában került mesternek. Jó tanító lehetett, hiszen Perlaky superintendens is azt írta róla, hogy száz mester között sem találtatik oly tanításra született ember, mint ez. De nagy természete miatt sehol sem volt maradása. 1783. őszén palotai állásáról is lemondván, takácsi házába vette lakását. Később Perlaky Gábor is nagyon kiábrándult belőle, 1784. febr. 16-án ezt írta róla a palotai gyülekezetnek: (215) Sebestyén Andrásnak, a mostani takácsi kocsmárosnak, palotai mester korában, s azután is tett embertelen faragatlanságai minden hátralevő teljes vetésének, teljes szénájának, s más kereshetőségének megtartoztatásával méltán bűntethettetik. De minthogy az kevés, le kell írattatnom hozzám küldött rosszaságának lerajzolásait, és aztán, hogy mások is tanuljanak, ekklésiákról ekklésiákra és hogy a jó madarat megismerhessék, takácsi helységre is elküldeném, ha meg nem alázza magát és a beküldött vádolásokat nem másként, hanem Palotára lemenvén, meg nem cáfolja. Ezt tudtára kell neki adni. Úgy látszik, nagy változáson mehetett keresztül Sebestyén András, hogy még abban az évben lelkésszé ordináltatott. Tompos Balázs azt jegyezte fel róla, hogy 1784. dec. 16-án dicséretesen kezdette meg Nagyalásonyban a prédikátorságát. Azért itt is voltak bajai, 1786. dec. 2-án a püspök előtt panaszolkodik Bartza Sándor ellen, hogy az oltárért gazolkodik véle, még a köszöntését se fogadja, kíván más ekklésiába tétetni. 1792-ig azonban mégis Alásonyban maradt, amikor is elment a Rábaközbe, Sárkányba. 1799-ben pedig, mint szélütött, lemondott a szilsárkányi hivataljáról, s Enesén töltötte vejénél életének végső napjait. Itt is halt meg 1807-ben. Versei nyomtatásban is megjelentek. Felesége Vajda Zsuzsanna, Vajda Ferenc kapolcsi lelkész leánya volt. Gyermekük Palotán nem született.

 

Farnik Sámuel

Született Tomcsánban, Turócz megyében 1756. júl. 18-án. Tanult helyben, Trencsénben és Sopronban három esztendeig. Tanulmányai elvégzése után mint oskolamester Kapolcson szolgált három és Palotán másfél esztendeig. Innét 1785. máj. 9-én Velegre került prédikátornak. Itt érte meg azt a szomorúságot, hogy a templom és parochiája 1796-ban leégett. 1803-ban Csernyére került, itt is halt meg 1817. jan. 21-én. (218) Felesége Vajda Zsófia, valószínű szintén a kapolcsi lelkész leánya volt, s így elődjének, Sebestyén K. Andrásnak sógora lehetett. Öt gyermekük volt. Gedeon Bihar megyében számtartó, Gábriel egy lovasseregbeli strázsamester, Jonathán lajoskomáromi prédikátor, Dávid jénai akadémikus és Anna Mária a vanyolai prédikátornak, Laki Józsefnek hitvese volt. Közülük Gábriel Palotán született 1784. nov. 3-án. Farnik Sámuel úgy látszik, szeretett Palotán lenni, mert Velegre sem a legszívesebben távozott. Legalább is ez tűnik ki Perlaky superintendens 1785. márc. 10-én kelt leveléből: Tizenkét forint árú enyv sem ragaszt erősebben, mint a dominus humanissimus Farnyik mester uramnak szíve kegyelmetekhez enyveztetett. Majd meglátjuk, a tavaszi felfakadó víz árjai nem teszik-e ernyedezővé. Ha ugyan csak a nagy becsület, melyet palotai uraimék őkegyelmének utána fáradván, s jó ígéreteket tévén, meg nem tartóztatná őkegyelmét, mert némely ember mindenben hanyatló, düledező. Hát csak egy kis levelet írjanak jó uraimék a velegi prédikátor T. Greskovich uram kezéhez. Küldvén leküldök egy ifjút magyarul és németül tudót, már orgonálni is kezdett legényt, akivel mint édesatya fiával, úgy fogunk bánhatni.

 

Perlaky Gábor

Született a Tolna-megyei Szentlőrinczen 1761. márc. 24-én, hol édesatyja Perlaky Gábor lelkész, majd később superintendens volt. Anyját Ács Katalinnak hívták. Tanult Pozsonyban, Késmárkon és Debrecenben a református iskolában. Tanulmányai elvégzése után Palotán rektori hivatalt viselt hét fertályig. 1787. jan. 16-án Bezibe ordináltatott prédikátornak, majd 1790-ben bőnyi, 1794-ben nagybaráti, 1796-ban nagyvázsonyi és 1798-ban ismét bőnyi lelkész lett. Később is még többször változtatta helyét, 1804. év végén homokbödögei, 1807-ben kertai, 1810-ben győrszemerei és 1820-ban galsai prédikátor lett. (220) Itt 1835. okt. 1-én történt rettentő tűzi vész által minden értékétől és házi eszközeitől megfosztatott, az egyházkerület 100 frt. segélyt szavazott meg részére. 1839-ben Perlaky Gábor galsai prédikátor és nemes Szeli József kisbaboti lelkész cseréltek egymással. 1850-ben elhagyva Kisbabott, 90 éves korában nyugalomba vonult, és Bezire költözködött Dávid fiához, ki itt lelkészkedett. 1854. márc. 23-án itt is hunyt el 93 éves korában. Hrabovszky György fenti feljegyzései szerint Perlaky Gábor 1787. jan. 16-án Bezibe ordináltatott prédikátornak. De minden valószínűség szerint Palotáról nem egyenesen ide került, hanem Pusztavámra levita tanítónak, mert utóda, Vásonyi Dániel meghívólevelében ezt jegyezték fel róla: Minthogy a mi tudós nemes Perlaky Gábor mester urunkat a pusztavámiak magukhoz szólították és hívták a végre, hogy ott nemcsak a kisdedeket, az Istennek báránykáit vezesse és oktassa az üdvösségnek útjára, hanem az egész gyülekezetet is, tehát mi is nagy szorgalmatossággal azon igyekeztünk, hogy a fent említett, becsületes mester urunknak helyébe érdemes oskolamestert szerezhessünk. (221) A palotaiak tehát meg lehettek vele elégedve. Hogy Pusztavámon meddig szolgált, legfeljebb csak négy hónapig, mert Vásonyi Dániel 1786. szept. 14-én került a helyébe Palotára, viszont a következő év januárjában már Bezibe ordinálták. Tehát szept. és jan. közötti időt tölthette Pusztavámon. Perlaky Gábor Palotán kötött házasságot 1786. máj. 3-án Kozma Teréziával, leveldi Kozma János palotai inspektor testvérhúgával. Négy gyermekük volt, kik közül Dávid, a későbbi bezi lelkész Palotán született 1786. dec. 30-án. Zsófia leánya Döbröntey Ferenc bezi tanító neje, Dániel győri posztókereskedő, Klára pedig Döbröntey Károly ruszti városi jegyző felesége lett. Nyomtatásban megjelent munkái: ?A keresztyén vallás első betűi? című kátéja és ?Atyafiságos oszlop?, melyet Perlaky Dávid bátyja urának emelt Perlaky Gábor bőnyi lelkész 1802-ben. Payr Sándor ?építő vándor pap?-nak mondja, mert nem ő kereste az újabb helyeket, hanem ezek vetették Perlakyba bizalmukat, s kérve kérték, hogy bajaik orvoslására vállalkozzék. És Perlaky bűnnek tartotta volna a bizalom visszautasítását. ?Hogyne mennék, mikor az Isten küldi hozzám őket?, ez volt a mondása. Igazi ideális gondolkozású misszionáriusa volt egyházának, ki mindig a rosszabbért hagyta el a jót. Sokszor példás áldozatkészséggel a maga vagyonát is beleépítette az ekklésia falaiba. 63 évi hivataloskodása alatt három templomot újonnan épített, hármat kijavíttatott, három új paplakot készíttetett. Sok templomban zengnek most a hívek buzgó énekei és imái, mint Bezi, Bőny, Baráti, sok paplakban kényelmesen él a lelkész, melyek felől a hívek alig emlékeznek meg, hogy Perlaky Gábor erélye, buzgósága és arcának verejtéke hozta azokat létre, mondotta a fölötte tartott halotti beszédében Nagy Sándor lébényi lelkész.

 

Vásonyi Dániel

Vásonyi Dániel rektor N. Vásonyi Sámuelnek volt a fia, ki Téten, Csikvándon, Majd 1756-1765-ig Nagyvásonyban, azután Dabronyban, Vanyolán és Istvándon volt prédikátor. Így valószínű, hogy Dániel születése atyjának nagyvásonyi szolgálata idejére esik. Öregatyja Vásonyi Márton vadosfai lelkész volt. Anyját Kalmár Erzsébetnek hívták. Oskolamesteri hivatalt viselt Gergelyiben, hogy meddig, nem tudjuk. 1786. szept. 14-én Hrabovszky Sámuel püspök Palotára helyezte. A palotai meghívólevelében többek között ezeket olvassuk: Az egész gyülekezetünk összességesen szólítja és hívja mostanság Gergelyi helyiségben levő nemes Vásonyi mester urunkat, hogy vegye kegyes gondviselése alá a mi oskolába járó kisdedeinket és vezesse őket minden jóra, Isten nevének dicsőségére, maguk lelkének üdvösségére, anyaszentegyházunknak szaporodására, melyre is segítse a teljes szentháromság egy örök Úristen, szívünkből kívánjuk. A meghívólevelet megerősítették és aláírták Hrabovszky Sámuel superintendens és Kutsán István konsenior. (223) P az első tanító, kinek a fizetését is pontosan ismerjük. Tompos Balázs senior így jegyezte fel a mester konvencióját: Készpénz 40 forint, sorgabona 40 köböl, vetés 6 köböl, (*) széna 6 szekérrel, de csak békarokkából áll, igen keveset ér, mondja Vásonyi Dániel, fa 9 öl, bor 6 akó. (224) Felesége Karner Judit volt, egy Judit nevű leányuk született Palotán 1787. aug. 4-én. 1787. dec. 13-án, Palotán tartott esperesi egyházlátogatás alkalmával Tompos Balázs esperes ezt jegyezte fel róla: Az oskolamester itt humanissismus Dániel Vásonyi, Gergeliből hozattatott ide, második esztendeje becsülettel viseli magát, derekasan orgonál, már orgonista tanítványa is vagyon, 98 gyermek van oskolájában. Pápista gyermekeket is tanít. Később azonban Vásonyi Dániel buzgósága, úgy látszik, alább hagyott, mert 1789. ápr. 12-én ilyen végzést hozott a gyülekezet: Mivelhogy az oskolánknak legkisebb gyarapodását nem tapasztaljuk a gyermekeink tanítása iránt, hanem az esztendeje oskolamesterünknek kitelvén, egy akarat szerint az egész ekklésia más oskolamestert kíván, melynek nagyobb erősségére neveinkkel megbizonyítjuk. (225) Ennek következtében Vásonyi még abban az évben el is távozott. Tompos Balázs senior 1789. okt. 26-án tartott egyházlátogatása alkalmával ezt jegyezte fel róla: Az oskola állapota most itt szomorú, mert szegény Vásonyi mesteren, hogy a palotaiak az új (lelki) tanítójuktól ösztönöztetvén, kiadtanak volt, tehát hivatalja esett a Komárom-megyei Szendre oskolatanítónak. El is ment most, szemünk láttára hordozóskodván, árván hagyta a palotai oskolát. Pediglen azt láthattuk, hogy mindez utolsó napjáig is voltak Vásonyi Dánielnek jóakarói Palotán. Palotáról tehát 1789. októberében Szendre távozott, hol két esztendeig szolgált, innen 1791-ben Nemeskérre került, hol 10 évi működése alatt meg voltak vele elégedve, 1801-ben a szalónaki német gyülekezet hívta meg tanítójának. Később Felsőlövőn és Lébényben is szolgált Hrabovszky szerint épületesen. (226) Igen fontos és említésre méltó a gyülekezetnek 1789. nov. 12-én hozott határozata, melyben ezeket találjuk: Tovább adván becsületesen Vásonyi Dániel oskolamesteren, aki tőlünk Palotáról Szendre vitetett, abban állapodtunk meg, hogy rektort és preceptort tartunk, s az eddigi subsistenciát (mesteri javadalmat) kétfelé szakasztjuk ilyképpen: 1. A rektornak, egyedül mint tanítónak ebből állana a fizetése: Készpénz 30 forint, sorgabonából 25 posonyi mérő, termésből (t.i. a mesteri földek terméséből) kétharmad rész, mely tavaly 56 posonyi mérőre ment. szénából kétharmad rész, mely tavaly 20 forintért adatott el, a bornak kétharmad része, mely 6 akó, a fának kétharmad része, mely 6 öl, adstáció (tányérpénz) a három sátoros ünnep első napján, az ostyasütés helyett rendelt újesztendő napi kollektának (gyűjtésnek) kétharmad része, 5 garas esztendei didaktum (tandíj) az idevaló férfi gyermekektől, a vidékitől kétannyi, fapénz váltság a férfi gyermekektől, mely 50 krajcár, a 8 óra estvéli harangozástól járó két forintnak kétharmad része, a temetésért amit adnak, osztozzanak barátságosan, amint teszik a szolgálatot, szoktak pedig adni énekszóval való temetésért 10 kr-t, ha prédikációval van. 15-20 kr-t. 2. A preceptornak, mint kántornak és orgonistának ebből állana a fizetése: Készpénz 20 frt, sorgabonából 15 posonyi mérő, termésből egyharmad rész, mely tavaly 28 posonyi mérőre ment, szénából egyharmad rész, mely tavaly 10 frt-ért adatott el, a bornak egyharmad része, mely 3 akó, a fának egyharmad része, mely 3 öl, adstáció a három sátoros ünnep másodnapján, újesztendő napi kollektának egyharmad része, 5 garas esztendei didaktum az idevaló leánygyermekektől, a vidékiektől kétannyi, fapénz váltság a leánykáktól, mely 50 kr, a 8 óra estvéli harangozástól járó, a várostól adni szokott két forintnak egyharmad része, a temetésért amit adnak, osztozzanak barátságosan, amint teszik a szolgálatot.

 

Maltsits Ádám

Született Kansótzon, Vas megyében 1765. márc. 16-án. Szülei Maltsits Ferenc és Gáber Katalin voltak. Tanult N. Csóban és Sopronban. A soproni oskolából 1789. végén Palotára rektori hivatalra szólíttatván, viselte ezt mellettem, írja Hrabovszky György lelkész, közel harmadfél (két és fél) esztendeig. 1792. máj. 8-án Szentlászlóra ordináltatott prédikátornak. 1794. máj. végén pedig Bőnyre hivattatott, innét 1798. aratásban a maga nemzete közé kívántatott Putzintzra, melynek ma Battyánd a neve, vasmegyei község. (228) 1805-ben már Nagyvázsonyban találjuk, hol 1815-ig lelkészkedett, itt is halt meg 1815. máj. 24-én. 1791. febr. 24-én házasságot kötött Sólyom Erzsébettel, hogy hol nem tudjuk, mert az anyakönyvünkben nincs feljegyezve, de a lakodalmát itt tartotta, mert ez alkalommal az alumnus deákok perselygyűjtést végeztek az alumneum számára. Négy gyermekük volt, kik közül Sándor fiúk Palotán született 1791. dec. 15-én. Első felesége Putzintzon meghalt, második felesége N. Vidosa Éva volt, ki mikor megözvegyült, leányfalui házába költözött. Teréz leányát Hrabovszky György magához vette, kit később egy nagyvázsonyi kovácsmester feleségül vett, Dávid fiát is Hrabovszky Palotára hozta, és itt szűcs inasnak adta. Hrabovszky lelkész nemes gondolkodását mutatja ez is, hogy egykori tanítójának árváiról ily szépen gondoskodott. (229) Maltsits Ádám jobb sorsra érdemes ember volt, kinek tanítói munkájával nagyon meg voltak elégedve, de mikor prédikátori hivatalt vállalt, megkezdődött a kálváriás élete. Maga írja, hogy Szentlászlón jó emberek laknak, de kivált új gazdának a szegénység miatt köztük mégis nagy nyomorúságot kell látni. Bőnyön pedig a rendetlen, részeges uraktól, nagyravágyó asszonykáktól mennyit kelljen szenvedni, ha nagyravágyásoknak nem akar áldozni, csak Isten és az tudja, ki próbálta. De sok szenvedést látott a putzintzi tótok között is, ahova semmiért énem ment volna, ha nem Hrabovszky György ajánlotta volna, akinek emberszerető, igaz magyar szívét már régóta ismerte. A goromba, hideg és buzgóság nélkül való, babonás, bálványozó tótságot már gyermekkorában megutálta. Itt a szenvedésben már az úszást is tökéletesen megtanulta. Első feleségét is a tótsági búbánat, nyomorúság ölte meg, s ott maradt négy neveletlen árva gyermekével. Már mikor oda költözködtek, a fuvarosok, amit csak lehetett, elloptak ki holmiaik közül, amit el nem lophattak, behányták azon meszeletlen, sepretlen házba, mint a volt prédikátorné elhordozóskodott. A beígért stóla elengedéséért egy óráig is alkudoztak. Ilyen körülmények között nem lehet csodálni, ha elkívánkozott közülök. (230) Hrabovszky György többek között ezt írta róla: Aki egykor dicséretes oskolamester volt mellettem Palotán, hozzám, mint jó emberéhez küldött leveleiből ismerem Maltsits Ádám esetét. 1804-ben putzintzi szolgálatát megkeserítette Szijártó István nevű, rossz lelkű oskolamestere, ki mivel kártyás volt és kötelességét elhanyagolta, prédikátora ellen bujtogatta a híveket. Ezért a mestert hivatalából elmozdították, de Kárász Ádám senior kívánságára ő is lemondott ottani hivataláról azzal a feltétellel, hogy más csendesebb ekklésia adatik néki. Hrabovszky lelkész írt érdekében a püspökhöz is, mert tudta ártatlanságát. Amint később kitűnt, az esperes azért mondatta le, hogy egyik rokonát ültethesse be a putzintzi erős gyülekezetbe. 1805. áprilisában csaknem engem is kiküszöböltek a geresdi gyűlésből, írja Hrabovszky, mert pártját fogtam jószívű bajtársunknak. Maltsits az igazságért sokat szenvedett, a végén mély gondolatoknak adván magát szélütésbe esett. Halála után Hrabovszky leltározta a 300 darabon felül lévő könyvtárát, majd ezt írja, bárcsak az Isten oly succesort (utódot) rendelne, aki 21 éves, jóindulatú árváját elvenné. (231) 1792. ápr. 22-én azt jegyezték fel a palotai oskolájáról, hogy tanítványa, amikor legtöbb 107 volt, most csak 92 van. Mikor Palotáról eltávozott, a gyülekezet Zigány Jánost szerette volna utódjának megnyerni. Erre vonatkozólag ezt a feljegyzést találjuk: Megüresedvén a palotai evang. ekklésiánkban az oskola katedra, volt jó rektorunknak, T. Maltsits Ádám úr elmenetelével, ki a szentlászlói ev. ekklésia prédikátori szolgálatjára szenteltetett fel. Alábbírt palotai ev. ekklésiának tagjai hallván Sopronban tanuló, példás serénységű és megaviseletű Zigány János ifjú hírét, meghívjuk mesterünknek. P azonban ezt a meghívást nem fogadta el, mert Veszprémbe került prédikáló mesternek.

 

Greskovits János

Született N.Dömölkön 1764-ben. Tanult Pozsonyban. Oskolamesteri hivatalt visel Pápán 1787-ben, de az év december 17-én már Galsán találjuk, ugyanis az itt tartott esperesi egyházlátogatás alkalmával ezt írták róla: Itten oskolamester Greskovits János, 23 esztendős, előbb a pápai oskolában tanított, az idén jött ide. Ez minthogy itt prédikáló mester, megvizsgáltuk a munkáit. Serio (komolyan) intettük, hogy hívebben dolgozzék és jobban elkészítse a munkáit. Majd 1789-ben ugyancsak Galsán ezt jegyezte fel róla Tompos Balázs senior: Nem találtuk idehaza, vásárra volt. Hajnalban előnkbe jött, de igen lágy, röst, csak keveset gondol a tanuló gyermekekkel. 1790. jan. 30-án pedig már azt írták róla, hogy Greskovits Somogyba Vésére menvén Galsáról. (233) Véséről Palotára került Maltsits Ádám utódjának. 1792. máj. 20-án kelt meghívólevelében többek között ezeket olvashatjuk: Mi alábbírt palotai evang. ekklésiának előljárói és a többi közönségesen tudósíttatván jó magaviseletéről, szép tudományáról, kiváltképpen az oskola tanítói hivatalra való alkalmatos voltáról kegyelmednek, Greskovits János uramat szólítjuk az Úr nevében fent említett ekklésiánk tanuló növendékeinek igazgatására, mely szíves fáradozásaiért maga lészen az Isten legfőbb jutalmazó, mi pedig a következőket adjuk, s itt felsorolják azt a fizetést, amit 1789. novemberében megállapítottak. Majd Szakonyi József konsenior ezt a záradékot írta reá: Hogy ezen új oskolai tanító palotai gyülekezetünkben annak áldott előljáróitól vezéreltetvén, dicséretet és jutalmat érdemlett előljárójának, T. Maltsits uramnak igaz követője lehessen, szívemből kívánom. Maltsits érdemeit tehát ő is elismerte. (234) 1794-ben Greskovits a hántai filiába került, 1798-ban azonban már Külsővaton oskolamester, amikor is 34 esztendősnek mondja magát. A gyermekek az írásban szépen gyakoroltatnak, minthogy magának Greskovits uramnak jó írása vagyon. De énekelni semmit sem tudnak magok szerint. 1803. májusában Vetsére hívták mesternek. 1808-ban már innen is tovább megy Varsányba, ahol nem igen épületesen szolgál, írja róla Hrabovszky. Mint akkori megyés senior, tudtam, hogy Greskovits nem Varsányba való, de megholt Nagy István superintendens úrnak tetszett ebben is, mint több egyéb állapotokban az én intézkedéseimmel ellenkezőt rendelni. (235) 1814-ben Varsányban tartott esperesi vizitáció alkalmával ezt jegyezték fel róla: Már 7 esztendő óta szolgál itt. A hallgatók iránta panaszban előadták, hogy tanítványaival nem gondol, oskolai foglalatosságaiban igen rest, 7 esztendőtől fogva csak kétszer tartott exáment, amely miatt az ifjúság előle egészen elfogyott. (236) A varsányi állapota, úgy látszik, tovább romlott, mert az 1816. évi egyházmegyei gyűlés helyteleníti a varsányi filiális gyülekezetnek azon cselekedetét, hogy Greskovits János licenciátus mesterüktől a nélkül, hogy az ellene felmerült panaszok annak rendes útján megvizsgáltattak volna, a templom kulcsok elvétettek, és az isteni szolgálattételre is több hetektől fogva nem bocsáttattak. A gyülekezet mentségére szolgált ekkor, hogy Greskovits mesternek onnét leendő változása már voltaképpen meghatároztatott, mégis a vétkesek pálcabüntetést kaptak. A varsányi gyülekezet 1816. jún. 7-én kiállított új tanítói meghívólevelében ezt írta: Minekutána Greskovits János eddig volt mester urunk, minket nem kevéssé szomorító környülállások között, elköltözködnék, meghívjuk az új tanítómesterünket. (237) 1816-1825-ig Tapolczafőn szolgált, hol azt írták, hogy Varsány faluból hozattatott ide. További életéről már semmit sem tudunk. Felesége Czin Boriska volt, Rosina nevű leánykájuk Palotán született 1793. júl. 4-én.

 

Molnár János

Született Jobaházán, Sopron megyében 1770-ben. Tanult Vadosfán és Sopronban. Mint oskolamester szolgált Simonyiban kettő, Geresden két és fél esztendeig. Innét ismét Sopronba ment leginkább az orgonálás tanulásáért, hogy abban minél többre mehessen. Onnét 1792-ben Kissomlyóra hivattatott, ahol másfél esztendőt töltvén, de mivel papjával nem egyezhetett, Szakonyba ment ideig valónak. Innét került Palotára Greskovits után, ahol negyedfél esztendőt töltött. Innét kiesvén, 1797. októberében Antalfára tétetett Magasi István után. 1800. júniusában hiába panaszkodott a vadosfai kerületi gyűlésen, Antalfáról Pápára vitetett rektornak, ahol meghalt 1803-ban. (238) 1794. Úrnapján már ő tartotta Palotán a vizsgát. Ugyancsak abban az évben az esperes Palotán felvett jegyzőkönyvébe ezt írta: Rector schola, cantor et orgonatus Joannes Molnár. Úgy látszik, nem volt szerencsés természete. Már Kissomlyón sem tudott kijönni papjával, Palotán is hamar meggyűlt a baja. 1794. okt. 1-jén a következő beadványt intézte a gyülekezet presbiteriumához: (239) Érdemes nemes konvent! Bongya Sándor eddig volt tiszti társ uramnak hirtelen és időnek előtte esett változása indított arra, hogy én alábbírt a szent gyülekezetnek nagyra becsülendő előljáróinak a következendő fogyatkozásokat eleibe terjesszem. Úgymint: 1. A tanítóknak sűrű változása nagyon káros. Ennek megbizonyításának egyik részét a szent gyülekezet csak az én idehozatásomból is jól tudja. A másikat így adom elő. Minden pásztornak szükség nyáját és nyájának természetét esmérni és tudni, ha azzal hasznosan akar bajmolódni. De ehhez idő kívántatik. 2. Amióta Palota városában vagyok, a két tanítónak neve mindenkor megvolt, mégis csak nékem kellett mind a templomban az orgonán, katedrán (ha kívántatott), mind pedig az oskolában eleget tenni. Volt két-három nap is egyvégbe, hogy a második tanítónak idehaza létében is csak a híre és a neve volt az oskolában, a személye nem tudom máig is, hol s miben foglalatoskodott. 3. A fizetés mindazonáltal, - amelyet Palotára lett jövetelemkor is elégtelennek ítéltem volna arra, hogy belőle becsületesen élhessek, ha ezen ígéret nem tette volna azt előttem nagyobbá: amit elvont tőlem a két tanítótartás, helyre fogja állítani az orgonálás tanítás és az idegen vallású gyermekek oskolai oktatásáért adatni szokott duplás jutalom, - kétfelé oszlott, mintha ketten vontuk volna az igát, kivévén a leányok tanításából béjött azon 4 forintokat, melyeket éppen szeptembernek utolsó napján szolgáltatott tisztelendő uram kezemhez., Az egész rektori fizetésemből pedig röviden csak azt mondhatom, hogy koránt sincsen a városi élethez és a mi ekklésiánkban előforduló sokféle kötelességeknek terhes voltokhoz alkalmaztatva. 4. Éppen nem tudom mire vélni, hogy mióta a két tanító tartása Palotán bevevődött, noha azok közül az első a templombéli szolgálatot, legalább az orgonálást soha sem tudta elvégezni, a szent gyülekezet megelégedett azzal, ha mellette egy gyerkőcöt tartott, akinek szabadon parancsolhatott. Most az én idejövetelemkor elsőben magamhoz hasonló, másodízben nálam nagyobb hivatalt viselő embert hozott mellém. 5. A fizetésben való osztozkodás, mivel vesződséges, azért annak, aki hozzá nem szokott, kelletlen és kivált akkor, mikor mint az idén a gabonatermés elosztásával történt, csaknem kilenc medvefiúnak kell egy vadkörtéből osztozni. Mindezek így lévén, ha az érdemes ekklésiának eltökéllett akaratja, hogy állandóan két oskolatanítót tartson. 6. Kérem szeretettel, méltóztassanak annak érdemes előljárói a mesterek állapotját úgy elintézni, azoknak kötelességeit úgy felosztani, hogy az ide feljegyeztetett nehézségeknek végük szakadjon. Mivel pedig a harmadik szám alatt említett fizetés kétfelé osztásából származott fogyatkozásnak megorvoslását a mostani drága esztendő meg nem engedheti, bátorkodom ekklésiánknak nagyra becsülendő tagjait aziránt is alázatosan megszólítani, hogy 7. a régen szokásban volt kantációkat, ostyahordoztatást, szüreti alkalmatosságkor a bor kollektát nékem, mint első tanítónak megengedni ne terheltessenek annyival inkább, mivel az ilyetén szép köszöntésekkel együtt járó cselekedeteknek elmulasztását, amint tapasztalom, a keresztyén hívek közül némelyek balra magyarázzák. Ezeknek megnyeréséért, midőn tovább is illendő tisztelettel esedezem, vagyok a szent gyülekezetnek kicsinytől fogva nagyig való tagjainak igaz tisztelője Molnár János rektor. Ezen beadott és úgynevezett fogyatkozásokra Hrabovszky György lelkész, mint principálisa a következőkben adta meg a választ. 1. Hogy a tanítóknak sűrű változása káros, azt gyülekezetünk, csak a kegyelmed idehozatásából is tudhatja. De tudja meg humanitásod is, ha a maga nyughatatlansága miatt kell ismét ekklésiánknak időnek előtte más rektor után költségeskedni, megveszi kegyelmeden a kedvéért tett 19 frt. 4 kr. költséget. Ami pedig a pásztornak nyája esméretét illeti, jó igenis, ha huzamos lehet a nagyobb vagy kisebb nyáj pásztora egy ekklésiában, de miért tartózkodik kegyelmed ily ifjúlétére már a negyedik stáción? ?Minden pásztornak szükség nyáját és nyájának természetét esmérni és tudni, ha azzal hasznosan akar bajmolódni. De ehhez idő kívántatik?. Nem akarom ebből azt a következtetést húzni, mivel egy-egy nyáj mellett kevés ideig volt humanitásod, vele hasznosan nem bajmolódhatott. Ne ítéljetek, nem ítéltettek! A Krisztus szava. 2. Igen büszkén, nem is igazán van kitéve: ?hogy mióta Palotán van kegyelmed, a két tanítónak neve mindenkor megvolt, mégis csak magának kellett mind a templomban, mind az oskolában eleget tenni?. Ez azért nem igaz, mivel március elsejétől fogva május elsejéig, míg Bongya nem érkezett, úgy szept. 6. napjától fogva a mai napig nem volt meg magával együtt a második tanító neve, s akkor hogy megvolt, igenis humanitásodnak kellett amaz helyett szolgálni, valamint annak kegyelmed helyett, midőn két hétnél tovább hordozóskodott Csernyén, vagy másutt mulatott. Szolgált Bongya is a katedrán (t.i. a szószéken) becsületesen, szinte németül, melyet eddig kegyelmed nem cselekedett. Ami pedig igen nagy fogyatkozás humanitásodban, midőn azt írja második pontja végén tiszti társa felől, aki mindnyájunk megelégedésére rendes exáment, eddig példa nélkül való exáment tartott a reábízott leánysereggel: ?volt két-három nap is egyvégben, hogy a második tanítónak idehaza létében is csak a híre és neve volt az oskolában, a személye nem tudom máig is, hol és miben foglalatoskodott?. Mert ha tiszti társa volt, amint vallja mocskos írásának első rendiben, tudhatja, miben foglalatoskodott, és hogy olykor megvonta magát itthonlétében is a tanításra rendelt óráktól kivált eleinte, a kegyelmed alattomoskodásai okozták, melyekkel vágta addig a fát, de nyeletlen fejszével, mind a kettőnk alatt, míg én a Bongyáért a magam alkalmatosságán Sopronban voltam. Ha most erre maga felelhetne a rágalmaztatott tiszti társ, de eszébe juttatná szent Pálnak azon szavait: ?letévén a hazugságot, szóljon igazságot ki-ki az ő felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk?. 3. Hogy a mi rendesen kiadott, de humanitásod által rendetlen akceptáltatott vokatoriánkon (elfogadott meghívólevelünkön) lévő becsületes konvenciót már is keveselli, az ismét új fogyatkozása kegyelmednek, holott abból takarékos ember elélhet, s ha már idejövetelekor elégtelennek ítélte, hogy elélhet belől becsületesen, miért vette fel? Oly nyughatatlan, fejes embert mint kegyelmed, csak találtunk volna azon fizetésre? Be igazán írta kegyelmed felől annak idejében mind édesatyám főtisztelendő superintendensünk, mind más hiteles tisztelendő férfiak: jó talentomai vannak, csak az kár benne, hogy igen természetes! Most reá térek arra is, amit mondott egy kollégám, midőn felmentem humanitásodért: leviszi tisztelendő uram, de zavargalyibát szerez! ?Jaj pedig annak, aki háborúságot szerez az atyafiak között.? 4. A kegyelmed dolga az engedelmesség, nem az ekklésiai gyűlések végzéseinek rostálgatása. A gyülekezetnek, ideértvén annak érdemes feljebbvalóit, aminéműek a superintendens és a seniorok, vagyon annyi hatalma, hogyha az egyiknek azt mondja: jövel, eljöjjön, a másiknak: eredj, elmégyen. Ezzel a szabadsággal küldötte el a mi virágozni kívánó, s napról napra szaporodó gyülekezetünk a gyerkőcöket, ezzel élvén hívott helyettük érdemes ifjakat, hogy pedig a kegyelmed ide jöttekor, mint maga írja, hozzá hasonló, most pedig nálánál nagyobb hivatalt viselő embert hív (t.i. Simon Józsefet, ki levita tanítói hivatalt viselt), azt azért cselekszi, hogyha ki talál fogyni minden esetre humanitásodból, pótolhassa nyomon helyét más emberséges ifjúval minden további költségtétel nélkül. ?Barátom, nem cselekszem veled igazságtalanul, nem egy dénárban alkudtál is meg velem? Vedd fel, ami a tied, szabad nekem az enyimből azt cselekednem, amit akarok?. Jézus szava. 5. Tudjon több emberséget kegyelmed, midőn egy gyülekezetnek rendes konventjével beszélget, távoztassa az illetlen vagdalásokat, a medve fiakkal való szurkálásokat. Hogy is füllenthet ily markolhatóképpen kegyelmed, holott a termésen Greskovitson kívül senkivel sem osztozott, elődjével pedig szükségképpen kellett osztozni, mert azé volt a mag, az szolgált az esztendőnek nyolc hónapjára, kegyelmed akkor még csak négy hónapot szolgált. Kívánhatott volna mind Magasi, mind Bongya valamit, de nem kívántak, sőt a szalmát is egészen humanitásodnak ítéltük. Hogy lehet oly háládatlan jóltevőihez, akiknek köszönni kellene inkább szívességüket. A termésnek szűk voltáról senki sem tehet, de azért jó a kevés is, csak szent Pálként hálaadással vegyük! 6. Nézze meg kegyelmed meghívólevelét, kivált annak első jegyzését, ott fogja, ha szeme vagyon, találni a feleletet. Azt mondja szent Pál Arkhippusnak: Meglásd, hogy amely hivatalt felvállaltál, annak megfelelj. (Kol. 4,17.) Tedd meg, ami a tied, a többit hagyd Istenre! 7. Én se kantációt, se ostyahordozást, se különös szüreti kollektát nem értem ekklésiánkban, azért sem tilalmat, sem engedelmet ezek iránt magamtól nem adhatok. Azt ha akarja tudni, tudhatja velem együtt humanitásod, hogy a díjlevél szerint kijárandó 6 akó bor a szüreti kollekta helyett adódik, valamint az én 12 akó deputátumom (járandóságom), s ha én eddig megelégedtem a 12 akóval, humanitásod is a maga 6 akójával megelégedhetik. Az ostyázást oly szégyen előhozni humanitásodnak, minekutána mindjárt ide jöttömkor eltöröltetett, mint lenne szégyen énnékem vagy Ráth Mátyásnak, (a híres győri lelkésznek), ha a gyónópénznek az oltárra való hányattatását kívánnánk. Vagyon ezen képzelt veszteségnek kipótolására kigondolt rendesebb eszköz, ha élni akar vele humanitásod, különben díjlevelének egyik cikkelye szerint az újesztendei kollektával bonifikáltatott (kárpótoltatott). Ha ezek sem győznék meg kegyelmedet a régi képtelen szokásnak méltán lett nyakaszegésében, tudja meg azt, hogy én mellettem soha sem fog egy mester is a szentségnek rendelt eledelből csúfot űzni, a gyermekeknek affélét karácsonyi játékul küldeni, vagy ami egy, ostyán pénzt cserélni. A kantáció helyett tanítsa szorgalmatosan humanitásod éneknótákra tanítványait, jobb néven veszik szüleik és gondviselőik, mintha a jobb gyomrúaknak csemerlésekre nyúzni fogja a régi bakot. Nem mindenek használatosak, amelyek szabadok, csakhogy a hasznot nem a közhaszonhoz, hanem igen az erszényéhez méri kegyelmed, s ugyanezen szempont vitte arra is, hogy fél esztendőt alig tölt közöttünk, máris nyughatatlankodik fizetése jobbításában. Tégyen előbb érdemet ekklésiánkban, azután ha hív szolgálatját, s természete lágyulását tapasztalják híveink, legalább három esztendők elforgása után nem fognak, remélem, idegenek lenni az illendő javításoktól. Különben az egész írásából az tetszik ki kegyelmednek, hogy a gyülekezet előljáróit fel akarja írással is ellenem bujtani, aki eszköze lettem a mesteri fizetés felosztásának, a két tanító behozásának, s egy olyan szerzemény élesztésének, melynek ez az oszlopa. Az Úr gondot visel! Ha az Úr visel reá gondot, ha az ő szeme vigyáz reá éjjel és nappal, mint ezt annak legnagyobb üldöztetéseiben is nyilván megbizonyította, kevés ember arra kegyelmed, hogy ostromolja ekklésiánknak azon néhány ízetlen tagjaival, akik ha nyilván nem, mert látják, hogy nehéz az ösztön ellen rugódozni, legalább alattomban való nyilakkal lövöldözik. ?Kinek, kinek munkája minémű légyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi?. (I.Kor. 3,13-20.) Hasson inkább szívére humanitásodnak jobban, mint akiknek kőszikla szívüket az örökkévalóságban, de későn fogja meglágyítani a jobb Bölcsnek amaz nagy szava: ?aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét, tiszteli pedig, aki könyörül a szűkölködőkön?. Valamikor még élhet a kegyelmed maradéka vagy más szegény tiszti társa gyermeke az árvaház javaival, s oh mely igen áldani fogja porait, ha megtudja, hogy szegénységének Isten után kegyelmed is egyik gyámola. Mindezeket gondolóra vévén, jobb lesz visszavenni a beadott fogyatkozásokat. Ezt legalább mint jóakarója javallom. Ha azonban el nem akar állni méltatlan kívánságaitól, higgye el kegyelmed, hogy ezen válaszom is meg tud maga is a gyülekezet java és békessége mellett felelni, ahol a kegyelmed fogyatkozásai szégyent fognak vallani. Jobb gondolatok kívánása mellett vagyok még akkor is, midőn azt vélné, hogy kárára vagyok humanitásodnak, igaz jóakarója Hrabovszky György. Nemcsak a lelkésszel, hanem a gyülekezettel is meggyűlt nemsokára a baja, mivel az oskolában nem tartott kellő rendet. 1795. jan. 30-án írásban figyelmeztette kötelességére: Mai napon gyűlést tartván többek között az oskolában tapasztalt rendetlenségek orvoslására, közöljük kegyelmeddel a következendőkben megállapított akaratunkat. S ekkor 15 pontban foglalták össze mindazt, amit értésére akartak adni. Többek között, hogy maga nyissa, zárja az oskolát, reggel is, mikor a gyermekek gyülekeznek, már legyen az oskolában, s akkor nem lesznek rendetlenségek. Általában mindenben tartsa magát az oskolában függő oskolai törvényekhez. (240) 1795. nov. 4-én tartott palotai vizitáció alkalmával Tompos Balázs esperes is különös embernek ismerte meg, ezt jegyezte fel ugyanis róla: Az első tanító rektor Molnár János, jobaházi, igen alkalmatos volna a gyermek tanításra, csak erkölcs volna jobb fogható. Elméje nagy, de szíve nem igen jó, kár érte! Majd ezt írja: Óhajtja a gyülekezet, hogy a rektor megházasodjék. Ez alkalommal az oskolában 60 férfi tanítvány és a leányosztályban 42 tanítvány volt.

 

Burray Sámuel

Született Brezován, Nyitra megyében 1776. júl. 6-án. Tanult eleinte Vágujhelyen, Modorban, majd másfél évig a pápai ref. kollégiumban. Innét magántanítónak hivattatott Csabdira, honnét visszament a pozsonyi oskolára. Az 1797. augusztusában kiállított meghívólevele szerint innét került Palotára rektornak Molnár János helyébe. Az 1801. nov. 12-én felvett esperesi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint: Az oskolamester Burray Sámuel, Palotára jött 1797-ben. A tisztelendő úrral egyetértvén. A mesternek külső magaviselete nem botránkoztató. (243) Itt kilenc évet töltött, s magát a két nyelven való elmélkedésekben gyakorolván, mivel a tót nyelvet is tudta, 1806. aug. 8-án meghívatott a lajoskomáromi háromnyelvű új gyülekezetbe, melynek első lelkésze lett. Három évi szolgálat után azonban 1809. szept. 29-én 33 éves korában fiatalon meghalt. Hrabovszky György mondott felette halotti prédikációt Csel. 20,31-32. alapján magyar és német nyelven. Felesége Wagner Katalin volt. Négy gyermekük született, még pedig mind Palotán, kik közül az első 3 éves korában elhunyt. Sámuel szül 1799. jan. 21-én, meghalt 1801. dec. 24-én, Miklós szül. 1801. dec. 7én, Johanna 1803. okt. 18-án és Zsuzsanna 1806. febr. 5-én. Özvegye a három árvájával Modorba, mint ennek hazájába költözött.

 

Kiss János

A tési prédikátornak, Kiss Pálnak és Horváth Katalinnak volt a fia. A soproni iskolából került Palotára rektornak. Az 1806. aug. 2-án kiállított meghívólevelét Hrabovszky György, mint senior többek között ezekkel a szavakkal záradékolta: Én, ki is tapasztalván a meghívattatott személynek hivatalbéli szorgalmas hűségét, igyekezem feljebbvaló szerencséjének is eszköze lenni. (246) 1806-ban Kiss János rektornak és Sebestény Mihály preceptornak Palotára jövetele alkalmával a gyülekezet újból rendezte a rektori és preceptori fizetéseket. A rektor fizetése következőképpen állapíttatott meg: Esztendőnként 32 frt, 32 posonyi mérő gabona, mesterföldek fele termése, fele széna, 4 akó bor, 4 öl fa, a nagyobb osztályosoktól 1 frt. kántorpénz, sátoros ünnepeken első napi tányérpénz, kis kert fele, prédikációs halottól 15 kr. Kötelességei közé tartozott a nagyobb osztályok tanítása, orgonálás, vasárnapi iskolát tartani, a prédikátort betegsége vagy távolléte alatt helyettesíteni, a körleveleket a gyülekezet könyvébe bemásolni, felügyel az alumneumra, újesztendőkor összeírja a lelkeket. Kiss János 1809-ben már úgy van megemlítve a keresztszülők között, mint kandidátus, vagyis lelkészjelölt. Valóban 1810-11-ben már mint káplán működött Hrabovszky lelkész mellett. 1811-ben a nemesmagasi gyülekezet lelkésze lett, de házasodni visszajött Palotára, itt kötött házasságot 1811. nov. 5-én Hrabovszky György lelkész Anna leányával. 1852-ben Kiss János már nem élt, mert felesége a nyugdíjas özvegyek között van megemlítve.

 

Fuhrman János

Két helyen találkoztam nevével. Az 1809. évi gyülekezeti számadásban, hogy mennyit fizettek Fuhrman János rektornak, és 1810. máj. 28-án mint rektor van feljegyezve a keresztszülők között. Született Nagydorogon. Szülei Fuhrman János később palotai kirurgus (seborvos) és Szarka Katalin voltak, kiknek nevével 1794-től gyakran találkozunk anyakönyveinkben. Pozsonyban tanul. Utána Beszterczén és Nógrád megyében T. Záborszky Antal assessor úrnál nevelősködött. Majd Palotára került, hol két évig volt rektor. Innen akadémiára ment, egy évet úgy töltött el, hogy részben Pesten tanult, részben otthon volt. 1812-ben Ecsényben található, mint lelkész, 1817-ben Kismányokra került prédikátornak, s itt is halt meg 1868. aug. 23-án végelgyengülésben, éppen püspöki kanonika vizitáció alkalmával. Halotti bejegyzéséből megtudjuk azt is, hogy halálakor 82 éves, 5 hónapos és 16 napos volt, így 1786. márc. 7-én születhetett.

 

Kelemen Sándor

Született Kővágóörsön 1780. márc. 18-án. Szülei N. Kelemen Mihály és N. Bárány Julianna voltak. Tanult helyben és Csékuton, majd 1794-ben Palotán, ahol élt az árvaház jótéteményével is, azután Sopronban gyűjtögette a tudományokat. 1802-ben kancellista (írnok) volt Lengyeltótiban, 1803-ban a kővágóörsi mesteri hivatalt vállalta magára, melyet három esztendeig folytatott, majd a báró Podmaniczky család magántanítója lett Pesten. 1807-ben Sikátorra került oskolamesternek, 1808-ban a Komárom-megyei Kethelyre hívták levitának, innét 1810. szept. 26-án Palotára került rektornak. (249) Meghívólevelében több változást találunk. Kapott 40 frt. készpénzt, 40 posonyi mérő gabonát, melyből 8 tiszta, 32 pedig kenyérnek való, a mesteri földek egész termését, a mesteri réten termő szénát egészben, 4 akó bort, 4 öl fát, fél forint kántorpénzt a nagyobb osztályosoktól, kivévén a szegényeket és alumnusokat, három első ünnepi tányérpénz, újesztendei ajándékok kétharmad része, énekszóval való halottól 24 kr. és prédikációstól 30 kr. Kötelessége volt az oskolai tanításon kívül orgonálni, énekelni, betegségében vagy itthon nem létében a lelkészt helyettesíteni, a körleveleket lemásolni, szemen tartja az árvaházat, összeírja a lelkeket. Kelemen Sándor úgy látszik Palotán nehezen szokta meg a nagyobb rendet, mert 1813-ban Hrabovszky lelkész egyet-mást kifogásolt nála. Többek között ezeket írja: Délután állott az oskola mintegy 80-ra való férfi gyermekből, mégse ment be délest dominus Kelemen csak kevés időre is, hanem a nagyobb gyermekekre bízta a tanítást. Nem akar rendelésem szerint tanítani, s a régi, gyakorlásban lévő, senioráliter helybe hagyatott rendet megtartani. Más alkalommal is ez a panasz: Tanító nélkül találtam az oskolát, ki kihív sokszor a társa (felesége), s elvon ezáltal a tanítástól. Minduntalan kimegy pipázni, s ott kinn van óraszámra, nem csuda, ha jókor ki nem eresztheti tanítványait! A figyelmeztetéseket nem jó néven vette lelkészétől, ezért ahol tudott, ártani igyekezett néki. 1814-ben, amikor Hrabovszky lelkész és egyes gyülekezeti tagok között meghasonlás támadt, fájó szívvel jegyzi meg Hrabovszky lelkész, hogy Kelemen mester itt énnekem életem megszomorítója, kinek fél ekklésia lévén atyjafia és komája felesége révén! Pedig Hrabovszky György igaz jóakarója volt néki, akinek csak hálával tartozhatott, hiszen 1794-ben az ő jóvoltából került be a palotai árvaházba, 1810-ben az ő ajánlatára választották meg palotai rektornak, s később is amikor csak tudott, könnyített rajta. Azt írja ugyanis egy alkalommal: A minap egész délest tanítottam helyette, midőn kapitány úrral és más embereivel kiment Puszta-Palotára hegedülni. Később azonban már megemberelte magát. 1822-ben, amikor meghívták Csékutra, a gyülekezet megmarasztotta, s fizetését is 8 mérő tavaszival megjavította. Az iskolavizsgálók is meg voltak elégedve munkájával. 1845-ben iskolájára ilyen megjegyzést tettek: A fiúk osztályában 76 tanuló van. Itt a rendes iskolai éneklés és imádság végeztével azon dicséretes rendtartást életbe léptetve lenni tapasztaltuk, mi szerint midőn a gyermekek imádságaikat térden állva elmondották, még ezeknek befejezésével a hiszekegyet és a tízparancsolatot is fennállva és fennszóval elmondják. Egyébiránt az előadott tanulmányokban némelyeknek kivált szép előmentségeik tapasztaltattak, ezért a már aggastyán tanítónak erőt és sok béketűrést óhajtanánk! A következő évben a fiúk osztályában azonban már fogyatkozásokat találtak. Mint sikátori oskolamester 1807. máj. 11-én Palotán kötött házasságot Fromm Katalinnal, Fromm Pál csapómester leányával. Három gyermekük született Palotán, még pedig 1818. márc. 6-án Sándor, kiből ügyvéd lett, majd 1822. okt. 8-án ikergyermekeik születtek Rozina és Terézia, de mindkettő meghalt, Rozina 2 hetes, Terézia pedig fél éves korában. Több gyermekük is lehetett, mert Erzsébet nevű leányuk 1830-ban itt ment férjhez Karsay János csákvári prédikátorhoz. Kelemen Sándor is Palotán halt meg 1855. júl. 22-én 76 éves korában. Vörös márvány sírköve ma is megtalálható temetőnkben. Özvegye 11 évvel élte túl, ki szintén Palotán halt meg 1866. dec. 18-án 79 éves korában. Kelemen Sándor rektor élete vége felé már sokat betegeskedett, s nem tudott rendesen tanítani, ezért segédtanítókat alkalmaztak mellette. 1848-ban Adelmann György került melléje segédtanítónak, kiről csak annyit sikerült megtudni, hogy 1855-ben Hántán volt tanító, 1857-ben és még 1865-ben is Révkomáromban találjuk. 1848-ban az iskolavizsgálók megjegyzése szerint a palotai ifjúság éneklésben tapasztalt ügyessége volt észrevehető és kitűnő. 1850-ben Németh István lett a segédtanító, kit Kelemen Sándor halála után visszahívtak rendes tanítónak, ezért részletesebben alább fogunk foglalkozni vele. 1854-ben Kakas János volt a segédtanító, kiről szintén csak annyit tudunk, hogy 1857-ben bőnyi tanító volt, de következő évben már nem találjuk ott. 1855-ben Csányi Lajos került Palotára segédtanítónak, ki Kelemen Sándornak csakhamar bekövetkezett halála után, mint helyettes tanító háromnegyed évig működött. Született a fejér-megyei Velegen 1835-ben tanító családból. 1853-ban Beledre került segédtanítónak, 1854-ben édesatyja Csányi Mátyás Bakonytamásiban maga mellé vette ugyanilyen minőségben. 1855-ben Palotán szolgált, innen Dabronyba hivattatott rendes tanítónak, hol 1856. ádventjén foglalta el állását. Innét 1858-ban Homokbödögére, 1866-ban Kisbabotra, 1877-ben Bakonytamásiba ment, itt is halt meg 1900-ban. (253) Halálakor az egyházmegye, mint hivatásos jó tanítóról emlékezett meg róla.

 

Németh István

Amint fentebb láttuk, már 1850-ben Palotára került az elaggott Kelemen Sándor rektor mellé segédtanítónak. Annyit tudunk róla, hogy Iharosberényből hozattatott ide. A rektor úrnál volt lakása és kosztja, a gyülekezettől pedig 60 forint fizetést kapott. 1852-ben már nem találjuk itt, mert az iskolavizsgálók ezt jegyezték fel: A fiúk osztályában 101 tanulót találtunk, és most csak az aggkorú tisztes Kelemen Sándor urat találtuk a rajként körülötte sereglő ifjúság között a tanítói nehéz pályán egyedül küzdeni. De kétségtelenül nem sokkal előbb távozhatott innen, mert ugyancsak az iskolavizsgálók még ezt a megjegyzést tették: A fiú tanulók számát 101-re felemelkedve tapasztaltuk, amit kétségkívül a nem régiben más hivatalra hivatott segédtanító tanítási buzgóságának lehet még utómagasztalásul felróni! Palotáról Révkomáromba került. Kelemen Sándor halála után azonban visszahívták a rektori állásra. Fizetésében elődjével szemben az a változás történt, hogy az eddig gyakorlatban lévő, de már nem korszerű újévi kijárást eltörölték, s 6 mérő árpával kárpótolták a tanítót. 1857-ben szorgalmával és ügyességével az érdemes presbiterium megelégedését és dicséretét vívta ki magának. Hogy Palotáról hova került, nem tudjuk biztosan, de 1865-ben Nagysitkén Simonyi filiájában, 1875-ben pedig Kocson találunk ilyen nevű tanítót. Felesége Haubner Ernesztina volt. Három fiúk született Palotán, Béla 1857. jún. 3-án, Gyula 1860. ápr. 14-én, de meghalt 1862. nov. 12-én, és ismét Gyula 1863. júl. 10-én.

 

Rédes Endre

Született a Tolna-megyei Gyönkön 1845-ben. Iskoláit részben Gyönkön, részben Sopronban végezte, s oklevelét 1864-ben szerezte meg. Először Takácsiba került segédtanítónak, honnan pár havi működés után Palotára került. (254) Tanítói munkáját nagyon hanyagul végezte. 1868-ban az iskolavizsgálók ilyen bírálatot mondtak: A gyermekek akadozva és nehezen olvasnak, úgy látszik, a tanító úr nem tudja magát megszerettetni tanítványaival. Pedig a tanító úr feleletre úgy hívta fel a gyermekeket, hogy nevüket a tankönyv táblájára előre felírta! 1871-ben is csak kifogásokat találunk ellene: A gyermekek annyit sem tudnak, mint a legutolsó falusi iskolában. Intettük a tanítót, hogy több időt töltsön a gyermekekkel. A tanítónak legdíszesebb szőlője és mezője az iskola, legékesebb kocsija a könyv, toll és ezekhez hasonló tanszereke. (255) A gyülekezet presbiteriuma is felelősségre vonta. A tanítás és nevelés nagy fontosságú és szent ügyét a gyülekezet kimondhatatlan nagy kárára félvállról, könnyedén és megrovandó hanyagul veszi. Ezért megintették, hogy kellemetlenség kikerülése végett, ha nem érez magában hivatást, tehetséget és munkakedvet, jobb ha más téren keresi meg mindennapi kenyerét. 1872. márc. 12-én le is mondott tanítói hivataláról, amikor is a grófoknál lett magántanító, később pedig valamilyen ellenőri állást szerzett valahol Csicsóban. Érdekes az 1877. évi egyházmegyei közgyűlés ezen határozata, hogy Réder Endre ellen amennyiben hallatára tudatik, az egyházmegyei ügyészség útján a hátralevő gyámoldali tartozások iránt a szükséges lépések megtétessenek. Felesége Hanzli Anna volt, ki itt halt meg fiatalon 1871. febr. 27-én 23 éves korában. Két gyermekük született, de mindkettő meg is halt, Dezső született 1868. febr. 23-án, meghalt 1871. ápr. 21-én, Vilmos született 1869. okt. 22-én és meghalt 1869. nov. 9-én.

 

Schád János

Született Majoson 1844. márc. 16-án Schád Jakab és Wiesner Magdolna telkes gazda szülőktől. Gimnáziumi tanulmányait Gyönkön és Sárszentlőrincen, a tanítóképzőt pedig Sopronban végezte. 1862-ben Szárazdra került segédtanítónak, hol egy esztendőt töltött. 1863-1865-ben Lajoskomáromban volt segédtanító. 1865. júl. havában Veszprémbe választották meg rendes tanítónak, de itt is csak egy esztendőt töltött. 1866-ban Miszlára hivattatott, s 1872-ben innen került Palotára, miután a gyülekezet húsvét másnapján egyhangúlag őt választotta meg első tanítójának. Csendes, halk szavú, kötelességtudó ember volt. 1873-ban az iskolavizsgálók is megelégedéssel azt jegyezték fel róla, hogy benne egy szorgalmas és ügyes tanítóval szaporodott egyházmegyénk tanítóinak száma. Palotán sajnos, nem sokáig működött, 1874. jan. 25-én leköszönt hivataláról, minthogy a sárszentlőrinczi gyülekezet hívta meg tanítójának, amit ő el is fogadott. A gyülekezet sajnálkozását fejezte ki ekkor a derék tanító elfogadott. A gyülekezet sajnálkozását fejezte ki ekkor a derék tanító elvesztése fölött. Ettől fogva Sárszentlőrinczen szolgált egész nyugalomba vonulásáig, vagyis 1911-ig. Pakson halt meg 1933-ban János nevű fiánál. 1872-ben, mikor Schád Jánost választották meg tanítónak, azt kérte a gyülekezet az egyházi főhatóságtól, hogy az első tanító fizetését is megválthassák készpénzben, évi 320 forintban, mivel a lelkész és a második tanító fizetése is már készpénzben van megváltva. Ez meg is engedtetett, mert díjlevele már e szerint van kiállítva. (256) Felesége Mengecz Julianna volt, ki Palotán született 1847. dec. 20-án. Palotán csak egy Béla nevű fia született 1872. jún. 2-án, aki azonban Szentlőrinczen meghalt 5 éves korában. Ezenkívül még hat gyermekük volt, Gyula jegyző lett, Vilmos jegyző, Boldizsár lelkész, János tanító, Etelka Amtmann János tanító neje, és Ilonka Hesz Mihály lelkész neje.

 

Birnbaum Sándor

Született Sopronban 1849. nov. 29-én. Szülei Birnbaum János kádármester és Diem Jozefa voltak. Iskoláit Sopronban végezte 1868-ban. Utána egy évig a Zala-megyei Felsőrajkon volt házi tanító Bakó Sámuel földbirtokos házánál. 1869. okt. havában Palotára került másodtanítónak. A másodtanító fizetését 1871-ben úgy rendezték, hogy adnak 300 frt. készpénzt és minden gyermek 1 frt. tandíjat fizet, a vasárnapi oskolatanításért pedig 26 frt. jár néki. Az ismétlő iskolásokat ugyanis vasárnap délután 1-l/2 3-ig oktatták. 1880-ban 47 volt a számuk, míg a minden napi iskolások száma 159 volt. Schád János távozása után, 1874 elején őt választották meg első tanítónak, s 1924-ig, nyugalomba vonulásáig szolgálta a gyülekezetet. Buzgó, kötelességteljesítő tanító volt. 1874-ben az iskolavizsgálók még arra hívták fel figyelmét, hogy a gyermekek értsék is azt, amit betanulnak. De 1881-ben már a lajoskomáromi mintaiskola után első helyen az ő iskoláját találták, ami azért is dicséretes eredménynek számít, mert a szülők hanyagul küldik gyermekeiket az iskolába. Hasonló megállapítást találunk 1885-ben is az iskolavizsgálók szellemes megjegyzésében: Palota mezőváros, falu is, város is. A lakosság iparosokból és földmívesekből áll, az iparos gyermekek szorgalmasan járnak iskolába, de a földmívesek gyermekei tavasz felé kimaradoznak, elmennek meszet árulni. Így találtuk most (ápr. 14-én) is az iskolát, a város itt volt, de a falu nagyrészt hiányzott. És ennek ellenére, hogy a hanyag iskoláztatás sok nehézséget okoz, mégis a tanító úr ez évben is oly szép előmenetelt mutatott fel, hogy méltán megérdemli gyülekezetének és az egyházi hatóságnak is elismerését és köszönetét! 55 esztendős hűséges szolgálata mindenesetre maradandó nyomokat hagyott a gyülekezet életében. 1877. okt. 30-án 28 éves korában Palotán kötött házasságot Varjasy Irénnel, Varjasy Lajos orvos leányával. Négy gyermekük született, Gyula 1878. aug. 18-án, ki vasúti tiszt lett, Aladár 1879. nov. 12-én, ki tanító lett, Lajos 1881. febr. 11-én, ki meghalt 1881. aug. 9-én, és Vilma 1882. jún. 29-én, de két napos korában meghalt. Birnbaum Sándor Palotán halt meg 1934. febr. 3-án 84 éves korában. Özvegye is itt halt meg 1935. márc. 12-én 82 éves korában. Emléküket szép fekete gránit síremlék őrzi künn a temetőben. Birnbaum Sándor 1919. márciusában egy évig tartó betegszabadságot kapott, mikor is helyettesítésére a tanfelügyelőség Benkő Ferenc Sándor állami tanítót rendelte ki. Birnbaum Sándor felgyógyulása után a tanfelügyelőség továbbra is itt hagyta Benkőt, mint kisegítő tanítót az agg tanító mellett. Fizetését az állam adta, a lelkész adott neki lakást, s a gyülekezet adott fűtőanyagot, hogy csekély fizetéséből meg tudjon élni. Benkő Ferenc Sándor a Veszprém-megyei Öcsön született 1895. máj. 28-án. Szülei Benkő Béla tanító és Cséry Mária voltak. Tanult Losoncon, majd az első világháború kitörése után 1915. máj. havában bevonult katonának, és csak 1918 végén tudott leszerelni. Ekkor három hónapig otthon pihent, s utána Palotára került. Itt kötött házasságot Horváth Sándor lelkész Jolán leányával, mely házasságból két gyermekük született, Ferenc s Jolán. Ferenc fiúk itt született 1926. jan. 4-én. Benkő tanító 1923-ban Pécsbányatelepre került a bányatársulati iskolához. Itt is halt meg fiatalon 1940. dec. 2-án.

 

Niederland Vilmos

Született Selmecbányán 1890. máj. 3-án. Szülei Niederland Pál és Simkó Mária voltak. A tanítóképzőt Selmecbányán végezte el 1911-ben. Mindjárt ebben az évben Irtványos leányegyház kántortanítója lett, de ebben a minőségben nem sokáig szolgált, mert 1912-ben Hodrusbányára került tanítónak. Innen jött Várpalotára 1913. okt. 6-án, mivel Barabás Gáspár után őt választották meg másodtanítónak. Niederland Vilmos tanító nemcsak az iskolájában végezte el legnagyobb lelkiismeretességgel munkáját, hanem kivette részét a gyülekezeti munkából is. Műkedvelő előadásokat rendezett, melynek tiszta jövödelméből bevezették a villanyvilágítást az egyházi épületekbe, s belőle harmoniumot is szereztek az iskolába 1922-ben. 1923-ban megválasztották Maglódra kántortanítónak, s ezért lemondott itteni állásáról. Miután azonban a gyülekezet kifejezte az iránta való ragaszkodását, s azt az ígéretét nyilvánította ki, hogy Birnbaum Sándor nyugdíjba vonulása után őt óhajtja kántortanítónak megválasztani, visszavonta lemondását. S 1924-ben, Birnbaum Sándor nyugalomba vonulása után meg is választották első tanítónak. 1926-ban Győrbe hivattatott, s itt is halt meg 1952. márc. 17-én. Palotán kötött házasságot 1914. febr. 21-én Benkő Sándor Ede MÁV felügyelő Gizella leányával, ki azonban meghalt 1918. máj. 13-án. Másodszor is itt kötött házasságot Tillinger Rozáliával 1920. aug. 26-án. Négy gyermekük született Palotán, Gizella Valéria 1916. máj. 15-én meghalt 1917. dec. 1-én, Vilmos Rezső 1918. febr. 22-én született és meghalt 1918. máj. 5-én. Rózsa Valéria 1923. okt. 2-án született és Olga Klotild 1925. jún. 7-én.

 

Benkő Béla

Született Öcsön Veszprém megyében 1897. dec. 20-án. Szülei Benkő Béla tanító és Cséry Mária voltak. A tanítóképzőt már, mint katona 1918-ban Pápán végezte el. Miután katonai szolgálata véget ért, 1918. nov. havában Bakonyszentlászlóra került állami tanítónak. Innen 1920. szeptemberében Bakonytamásiba került ugyancsak mint állami tanító, hol rá egy évre felekezeti tanítónak választották meg. 1922-ben ismét visszakerült Bakonyszentlászlóra, de itt is már felekezeti tanítónak. Innen került Várpalotára 1926. dec. 18-án. 1938 óta gyakran teljesített katonai szolgálatot, mint tartalékos főhadnagy. 1942 óta pedig már egyáltalán nem tanított részben katonasága, részben fogsága, és egyéb körülményei miatt. 1947-ben újra megválasztották Bakonytamásiba, s így aug. 1-én lemondott itteni állásáról. Közben helyettesítéséről a gyülekezetnek kellett gondoskodnia. Helyettesei a következők voltak: 1939. jan. 1. március 31-ig Madarász András másodtanító és Kovács Ilona ref. vallású tanítónő, szept. 19. nov. elejéig Váradi Imre, 1940. ápr. 2 szept-ig Madarász és Váradi, 1941. ápr. 4. május 3-ig a lelkész és segédlelkész, 1942. márc. ápr. Madarász, 1942-43 tanévben Hülber Julianna, 1943-44. tanévben Hülber Margit, 1944. okt. dr. Bányai Béláné, 1945 tavasszal az összes községi tanítók összevontan tanítottak, 1945-46 tanévben Sikvölgyi Sára, 1946-47 tanévben Csuka József. Felesége Tatay Gizella, Tatay Lajos volt bakonytamási lelkész leánya. Három gyermekük van: Klára, Béla, és Sándor. Béla fiúk itt született 1928. júl. 22-én. László fiúk pedig, ki még Bakonyszentlászlón született, itt halt meg 1927. dec. 19-én.

 

Pálmai István

Született Bábonymegyerben 1923. márc. 31-én Pálmai (Paulini) György és Simon Julianna földmíves szülőktől. A tanítóképzőt a budapesti állami tanítóképzőben 1945-ben végezte el. Még az év okt. havában Sérsekszőlősre került levita-tanítónak. Innen jött Palotára 1947. okt. 15-én. 1948. jún. 16-án az iskolák államosításával ő is állami tanító lett, de kántori szolgálatát 1950. június 1-ig végezte. Fizetése a következő volt: három szoba, konyha és mellékhelyiségek az emeleti tanítólakásban. Készpénzt kapott a gyülekezettől a mindenkori kezdő tanítófizetés 20 %-t (Benkőnek még a 38 %-t kellett fizetni), a községtől évi 135,40 ft. változatlan készpénz, a többi államsegély. Kántori díjazása 7 kat. hold föld és évi 600 ft. készpénz. 1948. aug. 29-én házasságot kötött Kránicz Magda bányatisztviselővel, Kránicz János kovácsmester és Bucsuházi Teréz leányával. György nevű gyermekük született 1949. okt. 5-én, de 5 hónapos korában meghalt. Azután még két gyermekük született, István 1951. márc. 5-én és Ágnes 1954. okt. 11.